VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! (A mikrofon nem működik. - Közbeszólások: Nincs hang! - Egy hordozható mikrofont hoznak az államtitkárnak.) Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az Alkotmánybíróság e tárgyban tett határozatának meghozatala után az ÁPV Rt. és az érintett minisztériumok azonnal megkezdték a határozat kiértékelését és elemzését, elsődlegesen abból a szempontból, hogy az Alkotmánybíróság döntése nyomán milyen teendők hárulnak az érintett állami szervezetekre.

Nyilvánvaló - erre utalt a képviselő úr is -, hogy a gázenergia-szolgáltatók privatizációja a törvény helytelen értelmezéséből fakadt, ez alkotmányellenes volt, ezt az Alkotmánybíróság megsemmisítette. Az ebből eredő végrehajtás konzekvenciáinak levonása - anyagi konzekvenciákról van szó - nyilván egy hosszabb elemző munkát igényel. Az érintett szervezeteknek föl kell mérni azt, hogy ez körülbelül milyen körre terjedhet ki, és az az összeg, amit vélhetően ki kell fizetnie ezeknek az intézményeknek, mekkora összeget tesz ki. Tehát ezt a munkát az ÁPV Rt. apparátusa már megkezdte, azonban annak jelenlegi szakaszában konkrét összegről, azt gondolom, nem lehet érdemben tájékoztatást adni.

Az már most is fölmérhető, hogy ez igen jelentős terhet ró az állami költségvetésre. Ebből következően azt tartanánk optimális megoldásnak, ha az Országgyűlés törvénnyel rendezné majd az Alkotmánybíróság döntése nyomán bekövetkezett helyzetet. Annál is inkább, mert a bírósági eljárás útján való igényérvényesítés az amúgy is jelentős anyagi kihatásokat még további költségekkel - úgymint perköltség, kamatok - növelné meg, nem beszélve a bírósági eljárások időigényességéből jelentkező tetemes időveszteségről, amely az önkormányzatok részéről sem kívánatos következmény.

A képviselő úr azonnali kérdésére tehát azt tudom válaszolni, hogy a mostani vélhető forgatókönyvek alapján az állami költségvetésnek kell ezt az igen súlyos terhet finanszíroznia.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu