BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm. Névtől függetlenül is röviden mondom. Úgy ítélem meg, szemben Vancsik képviselőtársam megállapításával, hogy nem tért el a tárgytól Kosztolányi Dénes úr. Nekem a következőt próbálta bizonyítani, és sikerült is: egy adott, megnevezett, szóban forgó ügyben az a kérdés, hogy vajon első ránézésre miért nem a nemzetbiztonsági bizottság hatáskörébe tartozik, és mi az az ok, amiért ebben a kérdésben célszerű egy nem állandó bizottság keretein belül vizsgálni ezt a kérdést. Számomra ezt világossá tette az okfejtése, amelyben kitért arra, hogy a titok mennyiben titok, mennyiben nemzetbiztonsági, mikor derül ki - nyilván megismételni nem akarom azt, amivel engem erről meggyőzött. Úgy vélem tehát, ebben a tekintetben nem tért el a tárgytól.
Az, hogy előadása színes volt, és esetleg politikai kicsengései is voltak, nem tudom, ez mennyiben zavaró. Egyébként megmondom őszintén, ilyen késői órában segíti a dolgokat, mint ahogy Vancsik képviselőtársam legénykori emlékeinek felelevenítése is szintén egy színes és felpezsdítő élmény volt (Derültség.), de még egyszer megjegyzem, hogy én a tárgyhoz tartozónak éreztem.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés