DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A múlt héten napirend előtt már néhány szót ejtettünk erről az ominózus székházügyről, de az azóta bekövetkezett fejlemények kapcsán néhány kérdés még tisztázásra vár, amelyeket, gondolom, államtitkár úr a vizsgálat lezárása előtt meg tud válaszolni.

Röviden a tényeket: 1994 folyamán két főosztályvezető aláírásával az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szerződést kötött 4 ezer négyzetméter irodahelyiségre és 40 gépkocsi parkolóhelyére. Ennek a szerződés szerinti havi összege 21 millió forint volt akkor az irodahelyiségre, és 40 millió forint a gépkocsik bérleti helyiségére. Azóta többen felvetették, ha ezeket a számokat összeszorozzuk, akkor az eddigi kiadásnak nem 1 milliárd forintnak, hanem körülbelül a háromszorosának kellett volna lennie. Valószínűleg tisztázásra vár, államtitkár úr, a későbbiekben, hogy mi történt a szerződésnek ezen a részén.

A szerződés eredményeképpen 130 alkalmazottat helyeztek el 4 ezer négyzetméteren, ami alkalmazottanként 7 millió forint kifizetett bérleti díjat jelentett, és alkalmazottanként 30 négyzetméternyi irodahelyiség bérletét jelentette. Azt gondolom, ezek a méretek mindenképpen feltűnő pazarlásra utalnak.

Azt szeretném kérdezni államtitkár úrtól, hogy a fentiek értelmében mi a pontos tartalma a szóban forgó bérleti szerződésnek, és mit lehet tudni a szerződéskötés előzményéről, illetve körülményeiről. Ki vállalja ennek a döntésnek a felelősségét, és miért a járulékfizetők viselik az ilyen és ehhez hasonló döntések konzekvenciáit?

A kormány részéről az elmúlt négy évben a Népjóléti Minisztérium látta el a kormányzati felügyeleti funkciókat. Vezetői az ilyen döntések megakadályozására tettek-e valamilyen felügyeleti intézkedést? Mit szándékozik tenni a jelenlegi kormányzat a konkrét probléma megoldására, és mi változik a korábbi gyakorlathoz képest?

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu