DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Végül is jó érzés, ha az ember megéri azt, hogy javaslatai egyszer csak támogatásra találnak. Igaz, hogy ehhez kormánypárti oldalra kell kerülnie, a kormánypártiaknak meg ellenzékire. (Derültség.)

A javaslat konkrét lényegéről: elmondom most már harmadszor is ugyanazokat az érveket, s remélem, hogy negyedszer nem kell. A kérdés már felvetődött a bizottság ülésén, meg lett kérdezve Stumpf miniszter úrtól, most harmadszor is elmondom. Az ideiglenességet nem úgy gondoltuk, mint egyesek a hazánkban állomásozó csapatok esetében (Derültség a kormánypárti oldalon.), de nem is hatvannapos határidőben gondolkodtunk. Ha arra kíváncsiak a tisztelt képviselők, hogy mikor várható végleges rendezés: a Fidesz tervei szerint 2000. január 1-jétől; tehát a következő év közepén lehet tárgyalni az erről szóló törvényjavaslatokat. Azt gondolom, egy ilyen nagy állami ellátórendszernél a felügyelet változtatása rövid időszakokon belül állandósított működésképtelenséget eredményezne.

Nem akarok foglalkozni a javaslat technikai problémáival, csak azt tudom elmondani, hogy a helyzet időközben megváltozott. Az, hogy szó szerint benyújtottak egy egyébként más törvényi helyzetben lévő javaslatot, azt mutatja, hogy a javaslat jogtechnikailag tárgyalásra alkalmatlan. Ebből a szempontból sem politikailag, sem jogtechnikailag nem tudjuk támogatni a javaslat napirendrevételét.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu