DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm szépen a válaszát. A válaszát nem tudom elfogadni, annál is inkább, mivel a kérdésemre adott válasza első részében a világbanki konzorciális projekttel foglalkozott, mely nem volt tárgya az interpellációmnak, és az abban elmondottakkal minden esetben nem tudok egyetérteni.

Ami a világbanki informatikai projektet illeti, a csúszás, ami így bekövetkezett, hogy most a minisztérium felülvizsgálja ezeket a már meghozott döntéseket, amelyeket a tenderelbíráló bizottságok hoztak, azt eredményezi, hogy ha valamikor lesz is pénz ebből a projektből a kórházak számára, az nem az eredeti kiírásnak megfelelően a 2000. évben kerül felhasználásra, hanem 2001-ben vagy 2002-ben. Nem hiszem, hogy megengedhető az - miután ön ennyire elkötelezett az informatika iránt -, hogy tovább várjanak a kórházak abban a tekintetben, hogy az informatikai fejlesztéshez szoftverekhez és hardverekhez jussanak.

Másrészt pedig az átvilágító cégeket és a projektmenedzsereket illetően is teljes a bizonytalanság jelen pillanatban, hogy mi lesz az ő sorsuk, hogyan lesz tovább, lesz-e egyáltalán ebből valami. Nem hiszem, hogy szükség van arra, hogy ennyi embert, ennyi céget és ennyi kórházat teljes bizonytalanságban, döntés hiányában pedig kilátástalan helyzetben hagyjanak.

Ennek megfelelően a válaszát nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu