ERKEL TIBOR (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár úr, mindenekelőtt elnézését kell kérnem, amit talán kiérdemlek akkor, ha bejelentem önnek, hogy a miniszteri titkárságon kértem kihallgatást az említett ügyben, de nem kaphattam, miután miniszter úr nem ért rá, így nem volt alkalmam megismertetni az új szöveggel. (Zaj, közbeszólások.)
Egyébként válaszom a válaszára, engedje meg, hogy elmondjam, belém égetett vízióként él annak a lángoló könyvhalomnak a képe, amelyre egy több mint hatvan év előtti stadionban a mellette elmasírozók egy-egy könyvet, könyvcsomagot dobtak, kötelességszerűen. Nem hiszem, hogy volna itt a teremben bárki, aki azt mondaná, nem nagy dolog, néhány év múlva újra megjelent mind, s az arra méltók ma is nagy becsben állnak a könyvespolcokon, sőt az olvasók kezében is.
(15.40)
Államtitkár úr, engedje meg azt mondanom, itt a népi írók egy jelentős részéről volt szó, azonban ebben a kérdésben nem kaptam kielégítő választ, csak egy jelentős biztatást. Éppen ezért engedje meg, hogy azt mondjam, most az igen válaszomat fel kell függesztenem, és remélem, hogy a végleges helyzet kialakulásakor azt is mondhatom majd - most nem.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés