DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm, hogy válaszadásra elfogadja személyemet. Az ön kérdéséből a tanács jövőjére vonatkozó aggodalom hangja csendül ki, ennek azonban semmiféle alapja nincs, szeretném önt megnyugtatni. A tanács helyzetét illetően ugyanis már nem elképzelésekről kell beszélni, hanem a meghozott kormánydöntésről lehet tájékoztatást adni, és ezt most tisztelettel meg is tenném.
A kormány múlt heti ülésén döntött az Idősügyi Tanácsra vonatkozó kormányhatározat módosításáról. A módosítás lényege az, hogy a jövőben a tanács elnöke nem a miniszterelnök lesz, hanem a szociális és családügyi miniszter. Ennek megfelelően a tanács nem a kormány, hanem a minisztérium mellett működő testület lesz.
A fentiekből adódóan az 1996-ban létrehozott tanács működésének célja és feladatai egyáltalán nem módosultak, így például közreműködik az Idősek Nemzetközi Évével összefüggő kormányzati felkészülésben, illetve programokban. A kormányhatározat módosítása illeszkedik abba a folyamatba, amely a Miniszterelnöki Hivatal profiltisztításával függ össze. A korábbi előírás ugyanis a tanács működésével összefüggő feladatok ellátásának felelősévé a hivatalt nevezte meg. Emellett természetesen szempont volt a miniszterelnök lehetséges tehermentesítése is.
Kérem képviselő urat válaszom elfogadására. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés