BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd mondjam el, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja miért nem fejti itt ki részletesen bizonyos ellenvetéseit a kormányzat jövő évi költségvetési elképzeléseivel kapcsolatban. (Közbeszólásra:) Nem. Nagyon egyszerű ok miatt; azért, mert nem vagyunk hívei az árnyékbokszolásnak, hogy hallomásból, sajtóhírekből értesüljünk arról, hogy mit tervez a kormány vagy pedig éppen próbáljuk elemezni a frissen hallott adatokat előadások során.

És ezért megosztom a tisztelt képviselőtársakkal azt, amit valószínűleg elfelejtettek: a Magyar Országgyűlés hozott egy olyan döntést, amelynek értelmében a választások évében a költségvetési tervezet benyújtásának nem szeptember 30-a a határideje, hanem egy hónappal később. Ezért nem kérjük számon a kormányzaton, hogy miért nincs előttünk az az anyag, ami alapján érdemben tudnánk a kritikát kifejteni. Akik kezdeményezték ennek ismeretében, illetve ennek hiányában ezt a mai vitanapot, azoknak szembe kell nézniük azzal: lehet, hogy olyan adatok alapján fejtenek ki most ellenvéleményt, ami talán nem is úgy van.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

(13.30)

Forrás: parlament.hu