BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Ha már a jövedelmekről és a közterhekről vitatkozunk ma a tisztelt Ház falai között, akkor talán érdemes az elvekről és a gyakorlati megvalósításokról egyaránt beszélni.

Az elvekről annyit érdemes megjegyezni, hogy sajnálattal kell megállapítanunk a kormány számaiból kiolvashatóan, hogy a személyi jövedelemadók terén az az átlagos, mintegy 2 százalékos adócsökkentés, amely az elmúlt két évben tendencia volt, nemhogy megtorpan, hanem jövőre újra növekedni fog a személyi jövedelemadó átlagos terhelése. Ennél súlyosabb, hogy a még be nem terjesztett, de közkézen forgó adótábla-változatok összességében negatívan érintik a munkavállalók jelentős részét. Csak említésképpen: a sávhatárok megváltoztatása, az adójóváírás csökkentése - a gyermekkedvezmény ugyan pozitív változás benne, legalábbis azok számára, akik gyermeket nevelnek -, és van még egy negatív elem, ez pedig az egyéni nyugdíjjárulék 1 százalékos növekedése.

Annak idején erről egy országgyűlési határozatban úgy rendelkeztünk, hogy ezt a személyi jövedelemadóban kompenzálni kell, tehát ezért veszteség 1999-ben munkavállalót nem érhet. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy nemhogy veszteség éri a munkavállalókat emiatt, hanem néhány jövedelmi sávban még enélkül is konkrétan növelni fogja a polgárok adóit a polgári kormány.

Ennek főbb hatásaként megállapíthatjuk, hogy az alacsony keresetűek rosszabbul járnak, és ha ezt régiók szerint elosztjuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy ez főleg Kelet-Magyarországon érinti hátrányosan a munkavállalókat. Szeretnék emlékeztetni éppen miniszterelnök úr szavaira, aki azt mondta, hogy Magyarország kis ország ahhoz, hogy két részre szakadjon. Nos, a kormány által javasolt adótábla ezt a kettészakadást fogja erősíteni.

Nézzük meg ezek után konkrétan, hogyan hat egyes jövedelmi csoportokra az a közkézen forgó javaslat, amelynek egy részét már az újságok is megírták, de amelyet a kormány az Országgyűlésnek még nem mert beterjeszteni. Ezeket a számításokat jószerével a Pénzügyminisztérium már elvégezte, nekem itt sok dolgom nem volt. Azokkal az adatokkal kellett korrigálni, amelyeket Varga Mihály államtitkár úr a gyermekkedvezményekről itt, éppen a mai vitanap kezdetén mondott.

Nézzük meg először azoknak a helyzetét, akiknek nincs gyermekük. Ha már szóba került a minimálbér, akkor hadd jegyezzem meg, hogy azok zsebéből, akik 1999-ben 21 ezer forint bruttó keresetet vihetnének haza, a kormány évi 25 ezer forintot lop ki a tervezett változtatással. Azok zsebéből, akik bruttó 33 ezer forintot keresnek egy hónapban, a kormány jövőre 9400 forintot fog évente kilopni. Itt szeretném megjegyezni, ha már az egészségügy helyzete szóba került, hogy ebbe a jövedelmi sávba tartoznak például a nővérek, úgyhogy ezt az apró tényt ajánlanám az ezzel foglalkozó szakemberek és politikusok figyelmébe az elkövetkezendő bértárgyalásokra. Továbbá azok zsebéből, akik havi 87 500 forintot keresnek, a kormány adótábla-tervezete jövőre 19 275 forintot lop ki. Ezek a konkrét tények.

Persze erre a kormány politikusai azt mondják, hogy lesz viszont gyermekkedvezmény, és a családok jobban járnak. (Dr. Balsai István közbeszól.) Nézzük meg, képviselőtársam, hogy a gyermekesek esetében hogyan alakulnak ezek a konkrét számok! Itt az államtitkár úr által elmondott mértékeket vettem figyelembe a számoláshoz. Nos, azon családok zsebéből, ahol a két kereső felnőtt 21 ezer forintot keres havonta, és egy gyermeket nevelnek, a kormány a gyermekkedvezménnyel együtt is éves szinten 29 600 forintot lop ki a tervezett adóváltoztatásokkal.

Azoknál a családoknál valamivel jobb a helyzet, ahol ugyanígy két kereső felnőtt van, viszont két gyermeket nevelnek, az ő esetükben a jövő évben a kormány ezzel a javasolt változtatással 9200 forintot fog a zsebükből kilopni.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a gyermekkedvezmény mindenkire egyformán hat, és minden jövedelmi sávban negatív hatás tapasztalható. Ugyanis, ha megnézzük azt a családmodellt, amelyben három gyermek van, és, mondjuk, az egyik felnőtt havi 354 ezer forintot keres, és a másik felnőtt havi 87 500 forintot keres, akkor igenis pozitív változásokról tudok beszámolni. Ebben az esetben a negatív és pozitív hatások eredőjeként ugyanis ez a család 42 959 forinttal fog többet kapni éves szinten, mint ebben az évben.

Belátom, hogy ilyen család nem sok van az országban, de ilyen családok léteznek. Van egy érdekes jellemzőjük: a Fidesz vezető politikusai is zömmel ebbe a családtípusba tartoznak. Én tudom, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna.

Összegezve, tisztelt képviselőtársaim, a kormány csinált egy olyan adótábla-javaslatot, amely több miniszterének is kedvező, az alacsony keresetű polgárok számára viszont egyértelműen kedvezőtlen, még akkor is, ha gyermeket nevelnek. Szeretném itt és most bejelenteni: ha ez a csapnivaló adótábla lesz a konkrét előterjesztés, amely most közkézen forog, akkor a Szocialista Párt ehhez egy alternatív adótáblát fog a tisztelt Ház elé terjeszteni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu