DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Bár politikai vitanapra gyűltünk össze, mégis, amikor jöttem, valami olyan jutott eszembe, hogy "Boldogok a békességre igyekezők, mert jobb megoldások adatnak nekik", vagy olyasmi, hogy "Azok a közösségek áldatnak meg jó kedvvel és bőséggel, amelyek azt megérdemlik". Azt mondanám, hogy köszönet jár a kezdeményezőknek, Nagy Sándor képviselő úrnak, Kiss Péter képviselő úrnak, Filló Pál képviselő úrnak, mert potenciálisan lehetőséget adtak arra, hogy belenézzünk a tükörbe. Mert van egy nagy tükör, igen tisztelt képviselőtársaim, amelyen keresztül a világ néz bennünket, vagy úgy is mondhatnánk - egy másik metaforával -: mintha üvegházban lennénk.
Igen, hasznos az, hogy megnézzük, mi van mögöttünk. Örülök Gál Zoltán képviselő úr metaforájának; azt mondta: előzmények nélkül nemigen tudjuk, hogy mi lesz a jövőben. Néhány előzményre legyen szabad figyelmeztetni önöket, igen tisztelt képviselőtársaim, amelyek igenis alapjai annak, amivel most foglalkozunk.
Gondoljunk például arra, hogy a nyugdíjalap, ami nincs meg, miért nincs meg?! A magyarázat hosszú lehet, de hadd mondjak egy igen lényeges dolgot: azért, mert Magyarország negyven éven át olyan dolgokkal foglalkozott, amiket idézőjelben úgy fogalmaznék meg, hogy "a vas és acél országa" kívántunk lenni (Dr. Géczi József Alajos: Így volt! - Folyamatos beszélgetés az MSZP soraiban.), arra költöttük el azt, ami a nyugdíjalap pénze lett volna. Ha olyan invesztációk lettek volna, amelyek jövedelmet hoztak volna, más lenne most a nyugdíjalap helyzete!
Aztán egy másik, igen tisztelt képviselőtársaim: voltak sikerek is a magyar gazdaságtörténetben. 1946-ban Magyarország olyan rossz körülmények között stabilizálta a pénzét, amilyen rossz körülmények sehol a világon, soha a világtörténelemben nem voltak! Olyan hiperinfláció után teremtődött meg a stabil pénz - és miért? Mert Magyarország, a földművesnépe, az iparimunkásnépe olyan áldozatokat hozott, olyan termelőeszközök keletkeztek, amelyek a kínálatot és a keresletet egyensúlyba hozták, tehát stabil lehetett a pénz. Ez volt, legyen szabad emlékeztetni magunkat, mert nemigen mondták ezt nekünk. Azt mondták, ebben az országban azt hirdették, hogy Rákosi Mátyás volt a forint apja - hát 10 millió magyar volt, és úgy teremtődött meg ez! Szóval volt Magyarországon sikerhistória!
Az viszont nem volt sikerhistória, legyen szabad figyelmeztetni magunkat, amit mostanában olyan gyakran emlegetünk, még ma is elhangzott, igen tisztelt képviselőtársaim: a Bokros-csomag-féle megoldás. Gondoljuk csak végig, és remélem, lesz időnk arra, hogy alaposabban belenézzünk, mi is történt akkor! Azokban az években az ország a potenciálja mögött volt, ezért nagyobb volt a munkanélküliség, nagyobb volt az infláció, mert hiszen a megtermelt javak hiánya az árakat felfelé mozgatja. Ilyen körülmények között ahelyett, hogy olyan gazdaságpolitikát talált volna ki vagy implementált volna a kormány, amely a foglalkoztatást célozta volna meg, azt, hogy nagyobb legyen a kínálat, ahelyett visszafogta a kínálatot. Hát persze hogy ez azt jelentette, hogy nagyobb lett a munkanélküliség, és a nagyobb hiány gerjesztette az inflációt, ellentétben azzal a szándékkal, amit Bokros pénzügyminiszter úr és az akkori kormány jónak látott. Vannak ilyen esetek, ilyen példák, tisztelt képviselőtársaim, amelyeket igenis jó megnézni, jó belenézni, és jó újragondolni!
Az idő rövidsége miatt még egy szót hadd szóljak az érdekegyeztetés témájáról is. Persze hogy a konfliktusokat meg kell oldani, de legyen szabad figyelmeztetnem mindnyájunkat, hogy az intézményes konfliktusmegoldások, az érdekegyeztetés nem csak az itt ma hallottakból áll, hanem van egy rendkívül hatásos érdekegyeztetési mechanizmus, amit úgy nevezünk: népképviseleti rendszer és szabadpiac. Ott emberek milliói találkoznak egymással, és megoldanak dolgokat; amikor az nem megy, persze hogy szükség lehet más beavatkozásra is. De ne felejtsük el: kinőni a problémákból, a bajokból, az a legjobb megoldás!
Befejezésül egy mondat, igen tisztelt Ház: úgy érzem, ebben a helyzetben a törvényhozás feladata megszerezni és megtartani az ország népének érdeklődését, és ha jól végezzük a feladatunkat, akkor tisztelet és megbecsülés jut nekünk, jobb lesz a nemzet közérzete és jobb lesz a hírünk a világban.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban. - Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés