DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Ez a vitanap a jövedelmekről, a közterhekről és az érdekegyeztetésről szól.
Elsősorban az érdekegyeztetésről, az oktatási tárca érdekegyeztetéséről szeretnék beszélni, megkerülhetetlen azonban, hogy a másik kettőről is szóljak.
A valódi érdekegyeztetés minden féllel való párbeszédet jelent: a másik fél meghallgatását és szándékaink egyszerű, kertelés nélküli elmondását. A tárca vezetése és vezetője jól ismeri az érdekegyeztetés szükségszerűségét és jelentőségét. Talán éppen ezért az első teendőink között szerepelt ennek megszervezése. Az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkárai saját területükön felelősek a megfelelő érdekegyeztetésért. A miniszter úr eddig személyesen is részt vett minden olyan érdekegyeztetésen, ahová meghívták. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nem így van!)
Az érdekegyeztetés ma működő fórumainak kiépítését 1993-ban kezdte meg a parlament és a szakma. Ekkor alkották meg a közoktatási törvényt, a felsőoktatásról szóló törvényt. Az érdekegyeztetés fórumai ennek megfelelően részben szakmai, részben munkavállalói, szakszervezeti fórumok, részben pedig az oktatást igénybe vevő diákok, hallgatók, illetve szülők fórumai. Az érdekegyeztetés nem a véleményünknek csellel vagy erőszakkal a másik félre való ráerőltetését jelenti, hanem a feladatok közös megoldását.
Az érdekegyeztetés nem csupán bértárgyalás, hanem szakmai egyeztetés. Sok bírálat ért minket, amiért engedtük, hogy a nemzeti alaptanterv szerint induljon meg az oktatás. Nos, az egyik legfontosabb indokunk volt, hogy a nyáron nem kívántunk a tanárok feje felett dönteni. Egyeztettünk a tankönyvkiadókkal a tartós tankönyvek kiadásáról. Ez is az érdekegyeztetés része. A teljesség igénye nélkül megemlítek néhány fórumot, amelyekkel már az eltelt rövid idő alatt egyeztettünk. A költségvetés előkészítésére két egyeztetés volt a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanáccsal, a szakmai helyettes államtitkárok egyeztettek a szakterületük szakszervezeteivel, részt vettünk a Rektori Konferencia, a Magyar Akkreditációs Bizottság, a Közoktatás-politikai Tanács, a Felsőoktatási Tudományos Tanács ülésein, ismertettük elképzeléseinket és meghallgattuk véleményüket.
Természetesen az érdekegyeztetés nem csupán tárcán belüli ügy. Az oktatást nem lehet kiragadni az érdekegyeztetés egészéből. Megkerülhetetlen ezért az a kérdés, miért mondjuk mi azt, hogy az oktatás és ezen belül a tanárok bérének kiemelt kezelését kérjük. Hogy ez így történik-e vagy sem, a kormány javaslatára majd a parlament, önök döntik el. Miért kérjük mi ezt? Nos, egyszerűen fogalmazva, a jövőnk miatt. Ez a kormány a családot, a gyermeknevelést, a gyermekről való gondoskodást politikájának középpontjába állította. Tette ezt azért, mert ezt kívánja meg a magyar jövő. Nem egy-két százalékról van itt szó, hanem a jövőnkről. A gyermekeink 6-14 vagy éppen 3-23 éves korukig idejük nagy részét az iskolában töltik; nem mindegy, milyen iskolában.
(11.00)
A család után az iskola életük legfőbb meghatározója. A tandíjmentesség körének kiterjesztése ezért nem csupán kétezer forintról történt döntés - mint azt sokan szeretik feltüntetni -, hanem döntés a jövőről, üzenet, hogy mindenkit tehetsége szerint várunk egyetemeinkre, a legjobbak és nem a legtehetősebbek versengésének színhelyére.
Miért ígértünk 5-7 százalékos reálbér-növekedést, azaz 16-18 százalékos növekedést a tanároknak? Mert a Bokros-csomag szinte visszafordíthatatlan károkat okozott; mert iskoláink helyzete veszélyezteti a köz- és felsőoktatás minőségét, mert nevelni csak tisztességes körülmények között élő tanárok tudnak; mert megújulást, minőségi munkát csak tisztességesen megfizetett tanároktól remélhetünk; mert véleményünk szerint ezen áll vagy bukik a magyar jövő, erre kell koncentrálnunk. Tekintsenek egy egyszerű példát, vegyék a saját családjukat! Járnának-e önök kopottabb ruhában azért, hogy gyermekeiket taníttassák? Önöknek kell majd dönteniük, mi a fontos a nemzet jövője szempontjából. Döntsenek bölcsen és méltón a felelősségre, melyet a nemzet önökre ruházott.
Az érdekegyeztetésről kívántam szólni; mint látják, az én felfogásom szerint ez sokkal szélesebb fogalom, mint a bértárgyalás. Előtérbe kerülnek az egész közösség és - igen! - a nemzet érdekei. Miközben a kormány a családok érdekeit helyezi előtérbe, megfogalmazódnak az elvárások a tanítókkal, tanárokkal, oktatókkal szemben. Mi azt szeretnénk, hogy a szülők, diákok elvárásai is teljesüljenek, de ez csak akkor lehetséges, ha a tanárokat tisztességesen megfizetjük. Így hozza magával a kormány családközpontú szemlélete a pedagógusok munkájának minőségbiztosítását, és ennek függvényében munkájuk fokozottabb elismerését. Elvárjuk a jó, lelkiismeretes munkát, és szándékukban áll az ilyen munkát elismerni.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés