DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Nagyon röviden, ami a polgárok támogatását illeti: 52 százalék szavazott jobboldali pártra 1998-ban, 48 százalék szavazott baloldali, illetőleg liberális pártra. Ezt is figyelembe kellene venni, amikor a polgárok többségéről beszélünk.

Ami a cinizmust és az adatokat illeti: Horváth Béla nem lapozta fel a Magyar Statisztikai Zsebkönyv 1997. évi számának 48. oldalát, mert ebből megtudná... (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Úgy van! - Horváth Béla felmutatja a zsebkönyvet: Itt van!) - akkor nézze velem együtt (Derültség az MSZP padsoraiban.) -, hogy 1990-ben a húsfogyasztás 73,1 kilogramm volt, 1994-ben 66,4. A tej- és tejtermékfogyasztás 1990-ben 169,9 kilogramm, 1994-ben 141,1. Ami a lisztet illeti, azt ő külön kiemelte, 1990-ben 106,2 kilogramm, 1994-ben 87,2. De hogy a dolgok még bonyolultabbak legyenek, az MDF-kormányzás alatt még a burgonyafogyasztás is csökkent, 61 kilogrammról 58,7 kilogrammra. Vitathatatlan, ön ehhez rögtön hozzá fogja majd tenni, hogy ez a csökkenés '95-ben és '96-ban - egyébként sajnálatosan - folytatódott, e téren azonban az 1990-ben megindult trendek folytak tovább. S én nem emlékszem arra, hogy tisztelt Horváth Béla képviselőtársam, amikor még MDF-es képviselő volt, 1990 és 1994 között ilyen tájban felszólalt volna, és mélyen cinikusnak nevezte volna azt a kormányt, melynek tevékenysége alatt ilyen drasztikusan csökkent nemcsak a kiemelkedő táplálkozási értékű élelmiszerek fogyasztása, hanem példának okáért még a burgonya fogyasztása is.

Gál Zoltán pedig elmondta, hogy újabban mi a helyzet a burgonyafogyasztással, ezért erre nem kívánok kitérni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu