DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Herényi Károly felszólalása hemzsegett a statisztikai hibáktól - Mellár Tamás még nem javított ki bizonyos adatokat. Ezért fel kell hívnom a figyelmét arra, hogy a népesség száma, a születések aránya állandóan csökkent az Antall-kormány időszakában is. Végig kellene olvasni 1991-92-93-94 e tárgyú adatait!
Ami azt illeti, 1997 végén nem ott volt az ország a gazdasági fejlettség szintjén, ahol '94-ben, mert '95-ben 1,3, '96-ban 1,7, '97-ben pedig 4,4 százalékkal emelkedett a GDP. (Derültség a Fidesz padsoraiban.) Ezen lehet nevetni, még nem javították ki ezeket az adatokat; lehet, hogy majd visszafele fogják alakítani, az sem kizárt, hogy milyen okból.
Ami pedig a szakszervezetekkel kapcsolatos vitát illeti, úgy tűnik nekem, a mostani kormánypártoknak elsősorban az fáj, hogy nem tudták elsöpörni a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét. Továbbra is ez a legerősebb szakszervezet. Hiába kísérleteztek a munkástanácsokkal, vagy más módon, ma is ebben a szervezetben bíznak a dolgozók, ez majd ki fog derülni az üzemi tanácsi választásokon (Derültség a Fidesz padsoraiban.), hiszen nem az MSZOSZ hadakozik azért, hogy megváltoztassák a reprezentativitás kritériumait, hanem az a szakszervezet, amely egyáltalán nem biztos, hogy meg fogja ütni ezt a szintet. Erre hívnám fel csupán az önök figyelmét! (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés