HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. (A képviselő mikrofonja nem szól.) Köszönöm a szocialista párti képviselőnek, hogy megerősített, mert azokat az adatokat valóban én is abból a statisztikai könyvből olvastam fel. (Közbeszólások: Nem halljuk! - A képviselő mikrofonját bekapcsolják.) Köszönöm a szocialista párti képviselőnek, hogy felolvasta ugyanazokat az adatokat, amelyekkel én is dolgoztam. (Moraj az MSZP padsoraiban.) Egy az egyben a tendenciára hívtam fel a figyelmet.
Úgy gondolom, az elmúlt évek tendenciái világosak: a magyar családok saját pénztárcájukon, a konyha- vagy az ebédlőasztalnál érzékelhették az MSZP-SZDSZ-es kormány áldásos tevékenységét. (Moraj és közbeszólások az MSZP padsoraiból.)
Egyébként pedig nem kívánok most a statisztikai számokkal vitázni (Derültség és taps az MSZP padsoraiból.), úgy gondolom, nem véletlen, hogy az új kormány új elnököt nevezett ki a Központi Statisztikai Hivatal élére. (Derültség, moraj és taps az MSZP padsoraiban.)
A sóderfogyasztással kapcsolatban pedig hadd mondjam el: magam is azon leszek, a kormányzat is azon lesz, tisztelt Sándor László képviselőtársam, hogy a sóderkitermelés valóban növekedjen.
(11.40)
Az új kormány lakásépítési programba, csatornaépítésbe, közműfejlesztésekbe fog kezdeni, és bízom abban, hogy az építőipari dolgozók szakszervezeti vezetői is hasonlóképpen fognak ehhez a kérdéshez hozzászólni az elmúlt évtized vagy az elmúlt évek pangásai után.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés