VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Elnézést, hogy szót kértem, de kénytelen vagyok szólni. Többször felmerült ez a dolog, néha sandán, néha ilyen egyenesen, ahogy Szabó Lukács képviselőtársam a szemünkbe mondta. Szeretném felvilágosítani önt is és azokat, akik csak célozgatták rá, hogy kifejtettem a házbizottságban a frakciónk azon álláspontját, hogy ezt a bizonyos napirendet a frakció túlnyomó többsége támogatja, és ha a kormánypárti frakciók itt vannak, ezzel a mi létszámunkkal a 258 szavazat ennek elfogadásához - mert azt is elmondtam, hogy elfogadjuk ezt az előterjesztést - biztosítható.

Miután van olyan frakció, amely kifejtette, hogy nem támogatja ezt a javaslatot - ez is napvilágra került -, valamint az elnök úr, a Ház elnöke számba vette a lehetséges létszámot, és ha jól idézem, úgy fogalmazott, hogy "necces" az ügy, mert körülbelül 260-265 igenre lehet számítani, ezért a Ház elnöke úgy gondolta, hogy nem kockáztatja ezt a javaslatot. Ezért nem került ide.

Köszönöm a szót. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu