DR. BÁNK ATTILA (FKGP): Köszönöm szépen elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném elmondani, hogy itt egy indítványt hallottunk Szájer József részéről. Ehhez frakciónként valóban egy-egy hozzászólásra lehetőség van. (Közbeszólás a kormánypártok oldalán: Így van!) Hogy aludt a képviselőtársam, vagy nem aludt, és ilyen alapon elnök úr újra szót adott neki Nagy Sándor után, én azt gondolom, hogy nem igazán házszabályszerű. Elnézést, ezt el kell mondanom. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Ezen túlmenően pedig szeretném bejelenteni, hogy ebben a vitában a Független Kisgazdapárt frakciója nem kíván részt venni, hiszen ez a vita már régen nem ügyrendi vita, hanem lehetőséget biztosított a Ház elnöksége arra, hogy ugyanaz a vita folytatódjék, amelyet tulajdonképpen Szájer József az indítványában, nevezetesen, hogy a házbizottság ezzel foglalkozzék, le kíván zárni.
Tehát én arra kérem elnök urat, és ezért kértem szót, hogy Házszabály szerint ne adjon ebben az ügyben több szót senkinek, hiszen erre lehetőség nincs, zárja le ezt a vitát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban. Közbeszólás ugyanonnan: Szavazzunk!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés