DR. TORGYÁN JÓZSEFNÉ CSEH MÁRIA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Már az előző ciklusban is kérdéssel fordultam a kultúráért felelős művelődési és közoktatásügyi miniszter úrhoz, és azt tudakoltam, hogy mit tesznek a hányatott sorsú hazai filmgyártás megsegítésére. Kérdésemre akkor nem kaptam elfogadható magyarázatot, ami az akkori parlamenti erőviszonyok mellett nem is volt meglepő.

Most tehát visszatérnék a korábbi kérdésemre, hiszen a probléma változatlanul megoldást sürget. Szinte minden ország féltő gonddal óvja a hazai filmgyártást, és lehetőleg filmtörvénnyel igyekszik megvédeni a nemkívánatos külföldi befolyástól. Már akkor is utaltam arra, hogy Magyarországon volt egy filmtörvény, és ez a hazai filmgyártás megerősödését eredményezte. Ismételten azt mondom tehát, hogy hiányzik ez a törvény, mert itt semmi nem véd a film amerikanizálódása ellen, és ez azt eredményezi, hogy tobzódunk az erőszakot közvetítő, véres jelenetekben bővelkedő filmekben, amelyek az ifjúságra káros befolyást gyakorolnak, mert azt sugallják, hogy csak erőszakkal, a gyengék eltaposásával lehet az életben érvényesülni.

A hazai filmgyártás nem került privatizálásra, és így az állam az, amelynek lehetősége van megfelelő jogszabályi környezet megteremtésével javítani a magyar film helyzetén.

Kérdezem államtitkár úrtól: milyen intézkedésekkel kívánják elérni, hogy a magyar film a magyar kultúrában elfoglalja méltó helyét, és olyan értékeket közvetítsen, amelyek a közerkölcsöket és ezen belül az ifjúság erkölcsi épülését, és ne a rombolását szolgálják? Tisztelettel várom válaszát. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu