IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Lotz Károly képviselőtársunk felszólalásához egyetlenegy megjegyzést szeretnék tenni. Utalt rá, a Fidesz vezérszónoka is kiemelte, hogy kiállta az idő próbáját ez a jövedéki törvény. Én is azt mondom, hogy valóban kiállta az idő próbáját - de hogy?

Emlékezetem szerint két parlamenti felszólalásomban is elmondtam, hogy ez már rettenetesen unalmas, hogy minden évben többször foglalkozunk a jövedéki törvénnyel. Azt hiszem, hogy ha visszatekintünk az elmúlt négy esztendő törvényhozási munkájára, akkor az egyik olyan törvény volt, amit a legtöbbször módosítottunk, és mindig probléma volt vele. Úgyhogy reméljük, nem minden törvény fog ilyen kínkeservesen, hosszú idő alatt megszületni és a tökéletesedés útjára lépni. Ezzel együtt - tudjuk, paprikakitérők és egyebek is voltak a jövedéki törvénynél, magában az alapfelfogásban is sok minden probléma volt - én úgy gondolom, hogy a jelenlegi módosítások abba az irányba viszik a törvényt - bár magánvéleményem szerint még mindig hiányzik belőle egy-két dolog, és talán egy-két dolog fölösleges is benne -, hogy a törvény funkcióját, fungálását elősegítsék.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu