DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított, 1990. évi LXV. törvény 93. §-ának (1) bekezdése szerint az Országgyűlés törvényben szabályozza a helyi önkormányzati képviselők jogállását, megválasztásuk rendjét, jogait és kötelességeit. A Magyar Országgyűlés ennek a törvénynek a megalkotásával mind ez ideig adós maradt.
Kétségtelen tény, hogy az Európai Unióhoz való közeledésünk kapcsán ezzel kapcsolatban nincsenek jogharmonizációs kötelezettségeink, de a törvény megalkotása mellett feltétlenül érvként hozható fel a hatalmi ágak elválasztása elvének következetes érvényesítése vagy talán legfőképpen a közélet tisztaságának megteremtése, amely igény minden eddigi kormányzatban és az Országgyűlésben egyértelműen megvolt.
(16.00)
Vannak nemzetközi szerződések, amelyek ezzel a témával foglalkoznak, és van az úgynevezett, 1985-ben megalkotott önkormányzati charta, amely szerint a helyi képviselők mandátumával össze nem egyeztethető feladatokat és tevékenységeket csak törvényben lehet meghatározni. Néhány évvel ezelőtt hosszas, hónapokig tartó vitát követően a Magyar Országgyűlés megalkotta az országgyűlési képviselők jogállására, ezen belül szűkebben az országgyűlési képviselőkkel kapcsolatos összeférhetetlenségi szabályokra vonatkozó törvényt, és ez végre erkölcsi alapot is teremtett ahhoz, hogy megalkossuk az ezt követően a sorban feltétlenül indokolt további ezzel összefüggő törvényjavaslatokat. Magam is és az Országgyűlésben több más képviselő is az akkori beszédeiben elmondta azt, hogy mennyire fontosnak tartjuk a további összeférhetetlenségi szabályok megteremtését, és a köztisztviselőkre vonatkozóan ilyen szabályok valóban születtek is.
Az előző kormányzat a ciklus végén az önkormányzati képviselők jogállására vonatkozó szabályozást is előterjesztette, az Országgyűlés ennek megalkotására azonban már nem volt képes, mert a mandátuma lejárt. Mi Bauer Tamás képviselőtársammal benyújtottunk egy szinte változatlan törvényjavaslatot, amely foglalkozik az önkormányzati képviselők megbízatásának keletkezésével, a megbízatás megszűnésével, összeférhetetlenségi szabályokkal, átláthatóságot szolgáló szabályokkal és vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel. Nagy meglepetésünkre az önkormányzati bizottságban a kormány képviselője igazából érdemi indokolás nélkül elutasította a javaslat támogatását, és a kormánypárti képviselők nemleges szavazata miatt nem kerülhet tárgysorozatba.
Kérdezem tehát tisztelettel az államtitkár urat, miért nem támogatja a kormány, hogy az önkormányzati képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályozással is akadályozzuk a korrupciót, tegyünk valami fontosat a közélet tisztaságáért. Kíváncsian várom a válaszát. (Taps az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés