DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr!

Szíves kérdésére, tekintettel annak témájára, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úrral egyetértésben a következőkről tájékoztatom.

(14.40)

Az ön által ismertetett kormányrendelet szerint '99. január 1-jétől valóban a vásárokon és a piacokon a mezőgazdasági őstermelő kizárólag saját gazdaságában előállított zöldséget, gyümölcsöt, mézet, virágot, tojást árusíthat. Csak az az őstermelő árusíthat a jövő évtől kezdődően nem hőkezelt, savanyított terméket, továbbá sertéshúsból előállított füstölt húst, étkezési szalonnát és olvasztott zsírt, aki e termékeket az élelmiszerekről szóló törvényben előírt létesítési és működési engedéllyel rendelkező üzemben állította elő, továbbá rendelkezik a forgalomba hozatalhoz szükséges gyártmánylappal.

Ennek megfelelően '99. január 1-jét követően az őstermelők piacokon nem árusíthatnak tejet és tejterméket, mézet pedig az előzőekben elmondott szabályozás szerint lehet forgalomba hozni. E rendelkezések 1997 februárjában jelentek meg, vagyis kellő időben ahhoz, hogy a termelők felkészülhessenek a kormányrendelet hatálybalépésének idejére. (Folyamatos zaj.)

Megítélésünk szerint a képviselő úr által felvetett szabályozás minden tekintetben megfelel a hazai és európai uniós követelményeknek, teljes mértékben összhangban áll az élelmiszerekről s az állategészségügyről szóló törvények előírásaival, s megfelel az élelmiszer-higiénés és fogyasztóvédelmi követelményeknek is. Az említett kormányrendelet - jogharmonizációs kötelezettségünknek eleget téve - elősegíti uniós csatlakozásunkat is.

Kérem, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjék. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu