GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Visszautasítom, hogy Orosz Sándor képviselő úr politikai szándékot gyanít ebben. Ha ön és mi, kormánypárti és ellenzéki képviselők is járjuk a vidéket, nagyon sok helyen találkozunk ezzel a problémával.

Kis Zoltán képviselő úrnak korábban, amikor még államtitkár volt, ellenzéki képviselőként tettem fel a kérdéseket, most ő teszi fel nekem jogosan a kérdést, hogy honnan tudom, hogy körülbelül 1500-1800 embert érint ez a 30 ezer forintos kárpótlás.

Én a következőt mondom, tisztelt képviselő úr. Mondtam, hogy az 1300 szövetkezet nagy részében történt a szövetkezeti üzletrészek után valami juttatás. Ez egyértelműen, világosan kimondja, hogy csak azokra a szerencsétlen idős emberekre vonatkozik, akik bevittvagyonosok. Ezért nincs önnek igaza, hogy mondjuk, akiknek eladták a gyárat a feje fölött... - ő oda nem vitt be vagyontárgyat! Az is nagyon sajnálatos, hogy elvesztette a munkahelyét - de akitől még a vagyontárgyat is elvették, a lovat, a gazdasági eszközöket, az még minősítettebb eset!

És teljesen egyetértek Szabó Lukács képviselő úrral, hogy van jó pár ezer ilyen ember, akitől valóban ellopták a vagyonát, és semmi kárpótlást nem kapott.

Hogy én ezt az összeget 50-60 millió forintra taksálom... Valóban nagyon nehéz egy kárpótlási folyamatot pontosan megítélni, de úgy gondolom, hogy az 1300 szövetkezetnek körülbelül csak az egyharmada az, ahol nem történt a szövetkezeti üzletrész utáni semmilyen juttatás. És mivel nagyon sokan meghaltak azok közül, akik 1959-ben középkorúak voltak, ezért tételezem fel azt az 50-60 millió forintot.

Ha a Magyar Országgyűlés ezt az igazságosságot nem tudja megadni a magyar parasztságnak, nem hiszem, hogy akkor méltóak vagyunk arra, hogy a magyar nemzeti értékekről beszéljük, s a sokat szenvedett parasztság érdekében bárki felszólaljon a parlamentben.

Köszönöm szépen. (Taps az FKGP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu