T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Bizonyára emlékeznek arra, hogy a kamarai törvény módosításakor a gazdasági kamarák tagjai számára a gazdasági kamarai tagdíjból megfelelő adókedvezményt biztosított. Bizonyára tudják azt is, hogy Magyarországon vannak és működnek úgynevezett hivatásrendbeli kamarák, amelyeknek tagjai - orvosok, mérnökök, gyógyszerészek s a többi - csak akkor gyakorolhatják a mesterségüket, csak akkor lehetnek orvosok, gyakorló orvosok, gyógyszerészek, tervezőmérnökök, hogyha a hivatásrendbeli kamara tagjai, egyébként nem gyakorolhatják ezt. Ezeknek a hivatásrendbeli kamaráknak a tagjai nem tudják a személyi jövedelemadójukból levonni a kamarai tagdíj meghatározott részét, ami a gazdasági kamaráknál 10 ezer forint lehet maximum, illetve a kamarai tagdíj 50 százaléka.

A módosító indítvány arra irányul, hogy a hivatásrendbeli kamarák tagjai is, akik nyilván nem tagjai a gazdasági kamaráknak, élhessenek ugyanazon kedvezménnyel, mint a gazdasági kamarák tagjai, hogy az orvosok, mérnökök, gyógyszerészek is megtehessék azt, hogy személyi jövedelemadójukból levonják a kamarai tagdíjat, illetve annak 50 százalékát, maximum 10 ezer forintot. Ez mindenképpen fontos lenne a hivatásrendbeli kamarák működését illetően, és természetesen nem lenne diszkriminatív. Azonos megítélés alá esnének a gazdasági kamara tagjai, illetve a hivatásrendbeli kamarák tagjai, mert ahogy mondtam, ezen tagság is kötelező érvényű.

Másik módosító indítványom, amelyet ezen körben tárgyal az előterjesztés, tulajdonképpen a tőkejövedelmek köréhez tartozik. Engedjék meg, hogy ebből egy munkavállalói részvényre, dolgozói részvény megítélésére hívjam fel a figyelmüket. Én azt szeretném, hogyha ezt a törvényi részt elhagyhatnánk ebből a törvénymódosításból, mert többek között a dolgozói részvény birtokosát is kedvezőtlenül érinti ez a törvénymódosítás. Mert ha belegondolnak képviselőtársaim, a dolgozói részvény tulajdonképpen egyfajta juttatás a dolgozónak, amely abban a pillanatban, hogyha ő eladja a részvényét, az jövedelemként realizálódik, és mint személyi jövedelemadóhoz tartozó rész, ez nyilvánvalóan a realizált jövedelemre vonatkozóan fizet személyi jövedelemadót.

A harmadik módosító indítvány, amelyet ebben a tárgykörben tárgyalhatunk, az az 1. számú melléklethez kapcsolódik, nevezetesen a lakáscélú támogatások köréről szól. A Fidesz választási programjában leírta azt, hogy mindenkinek joga van a polgári otthonra, ma mégis egyre kevesebben jutnak lakáshoz, az állam magas forgalmi adókkal és illetékekkel terheli az építkezőt és a lakásvásárlókat; Magyarországon a jelenlegi gazdasági és társadalmi környezetben az emberek túlnyomó többsége nem képes saját erőből lakáshoz jutni vagy tartósan lakást bérbe venni.

A személyi jövedelemadó módosításával kapcsolatban az indoklási rész azt mondja, hogy a kormány a lakáshoz jutás megkönnyítése érdekében az új lakások építését, vásárlását terhelő áfa visszatérítésére vonatkozóan 400 ezer forintos támogatást óhajt bevezetni, és éppen ezért ennek az összefüggésnek a megvizsgálásakor a személyi jövedelemadóban módosítani kívánja a lakáshoz kapcsolódó juttatások adómentes körét.

Én erre vonatkozóan nyújtottam be módosító javaslatot, mert egyrészt nem lehet tudni, hogy ez a 400 ezer forintos támogatás, amelyet majdan a kormány előterjeszt, hogyan illeti meg az építtetőt, illetve a vásárlót, miképpen lehet majd ehhez hozzájutni. Tehát erről az előterjesztésről még semmit nem tudunk, de a személyi jövedelemadó módosításában megszünteti a lakás építéséhez, illetve vásárlásához jogszabály alapján nyújtott, vissza nem térítendő helyi önkormányzati támogatás, lakásépítési kedvezmény adómentességét. Úgy gondolom, hogy ez nem célszerű, mert a kormány javaslata a legrászorultabbak részére adott önkormányzati támogatásból kíván adót elvonni, vagyis megadóztatja az önkormányzatnak azon szociális tevékenységét, amelyre jogszabály kötelezi az önkormányzatokat.

Én ezen indokok alapján kérem képviselőtársaimat, hogy ezt a három módosító indítványomat is támogatni szíveskedjenek, mert reményeim szerint akkor a lakásépítők, a lakásvásárlók, ha meg is kapják azt a 400 ezer forintos áfa-visszatérítést, még szélesebb körben tudják saját maguk a lakáshoz jutás kérdését elintézni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu