SZABÓ LUKÁCS (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajnálom, hogy Kis Zoltán képviselőtársunk félreértette szavaimat. Azt mondtam, hogy a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvényre szükség van, de ez a vadászok jogait tartalmazó törvény, ezt alaposan át kell dolgozni. Ebben természetesen vannak jó részek, azokat nem kell módosítani, viszont a rossz részeket igen, de a jó részek betartatásáról is gondoskodni kell.

A rossz részben például a jegyző szerepét szöges ellentétben látom Kis Zoltán képviselőtársunkkal. Tekintettel arra, hogyha nem jelenik meg a földtulajdonosok tulajdonának 51 százaléka vagy nem nyilatkozik, akkor ebben az esetben a jegyző ellenükre is meghozza a maga döntését.

(18.30)

Sokkal szerencsésebb lett volna akkor, hogy egy óra múlva meghirdetnek egy újabb földtulajdonosi gyűlést, és akkor már határozatképessé fogják nyilvánítani. Mert akit érdekel az, hogy mi lesz a vadászati jog gyakorlásával, az elmegy. Miért nem nekik kell eldönteni? Tehát miért egy köztisztviselő, aki ráadásul - képviselőkön, polgármesteren keresztül és hadd ne soroljam fel, hogy még kiken keresztül - még befolyásolható is?

Ha arra gondolunk, hogy egyes vadásztársaságok esetén milyen maffiamódszerekkel, személyes fenyegetéssel, a legbrutálisabb eszközök igénybe vételével kényszerítették ki a vadászati jog átengedést, akkor nem túlzás azt megállapítanunk, hogy ez a vadászok jogáról és a vadászok visszaélésének a törvényesített lehetőségeiről szóló törvény, amelynek a felülvizsgálata, véleményem szerint, elkerülhetetlen.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu