ELNÖK: Ezek után kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket a javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 205 igen, 58 nem szavazattal, 1 tartózkodással a javaslatokat elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.
A kiegészítő ajánlás 1. pontjában Lendvai Ildikó a törvényjavaslat 5. §-át új ponttal javasolja kiegészíteni. Indítványa szerint szerzői jogvédelem alá eső szellemi tevékenységből és találmányok hasznosításából származó jövedelem után nem kell megfizetni a százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 94 igen, 174 nem, 20 tartózkodással a javaslatot elvetette.
Az ajánlás 5. pontjában Schwarcz Tibor és további képviselők a törvényjavaslat 7. § (1) bekezdése b) pontjának módosítását javasolják azzal, hogy betegszabadság esetén sem kell tételes egészségügyi hozzájárulást fizetni. Az egészségügyi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 114 igen, 170 nem szavazattal, 6 tartózkodással a javaslatot elvetette.
A kiegészítő ajánlás 3. pontjában Bauer Tamás a törvényjavaslat 7. § (1) bekezdése g) pontjának kiegészítését kezdeményezi. Ebben a nyugdíjas egyéni vállalkozók kedvezményét valamennyi nyugdíjasra kiterjeszti. A bizottságok nem támogatják a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 104 igen, 177 nem szavazattal, 12 tartózkodással a javaslatot elvetette.
A törvényjavaslat 9. § (1) bekezdése a tételes egészségügyi hozzájárulás összegét tartalmazza. Ennek módosítását három alternatív tartalmú indítvány kezdeményezi. Elsőként Schwarcz Tibor és más képviselők javaslatáról határozunk az ajánlás 8. pontja szerint, amelyben az összeget havi 3150 forintra csökkentik. A bizottságok nem támogatják a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 101 igen, 189 nem szavazattal, 3 tartózkodással a javaslatot elvetette.
Most Veres János és Keller László indítványáról határozunk az ajánlás 9. pontja alapján, amelyben a javasolt összeg havonta 3000 forint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 102 igen, 190 nem szavazattal, 1 tartózkodással a javaslatot elvetette.
(20.00)
Az ajánlás 10. pontját teszem fel szavazásra, melyben Farkas Imre és Göndör István 2700 forintos havi összeget javasolnak. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 105 igen, 183 nem szavazattal, 4 tartózkodással a javaslatot elvetette.
Az ajánlás 11. pontjában Vitányi Iván és további képviselők a törvényjavaslat 11. § (3) bekezdésének szövegmódosítását kezdeményezik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 85 igen, 195 nem, 13 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.
Az ajánlás 16. pontjában Schwarcz Tibor és más képviselők a törvényjavaslat 12. § (3) bekezdésének módosításával az egészségügyi hozzájárulás átutalásának szabályát kívánják megváltoztatni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 100 igen, 180 nem, 12 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.
Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal végére értünk. Van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés? (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, nincs.
Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra csütörtöki ülésnapunkon kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Visszatérünk a személyi jövedelemadóról szóló törvény név szerinti szavazásának végeredményére. Bejelentem, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1992. évi CXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat T/276/96. számú kiegészítő ajánlás 26. pontjában lévő módosító javaslatról az Országgyűlés név szerinti szavazással a következők szerint döntött. Igen szavazat: 131; nem szavazat: 174. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a javaslatot nem fogadta el.
E törvény határozathozatalának is a végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. Kérem, jelezzék! (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, nem jelentkezik senki.
Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra szintén csütörtökön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/279. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/279/15. számon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy a miniszteri zárszó már elhangzott, így most a határozathozatalokra kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Felkérem a jegyző urat, ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyek nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatásokat. Csak a nem támogatott javaslatok ismertetését kérném.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés