ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés. Felhívom a figyelmüket, hogy ezek kizárják az ajánlás 2. pontjában lévő javaslat elfogadását. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 187 igen, 78 nem szavazattal, 32 tartózkodással a javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.

A törvényjavaslat 5. § (1) bekezdésében a törvény 19. § (1) bekezdése az egyes fizetendő járulékok százalékos mértékét határozza meg. A 4. pontban Schwarcz Tibor és további képviselők, az 5. pontban pedig Farkas Imre és Göndör István a mértékek alternatív tartalmú módosítását kezdeményezik.

Először az ajánlás 4. pontját teszem fel szavazásra, amelyet a bizottságok nem támogatnak. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 104 igen, 189 nem szavazattal, 1 tartózkodással a javaslatot elvetette.

Most az ajánlás 5. pontjáról határozunk, amelyet a bizottságok nem támogatnak. Kérem, szavazzanak! Kérem a táblát bekapcsolni! (Rövid szünet.) Most kérem szavazni! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 103 igen, 192 nem szavazattal, 2 tartózkodással a javaslatot elvetette.

A 6. pontban Sándor László és Paszternák László a törvény 19. § (2) bekezdésének módosítását javasolják. A javaslatban a nyugdíjjárulék jelenlegi mértékének meghagyását kezdeményezik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 85 igen, 205 nem szavazattal a javaslatot elvetette.

A 7. pontban Csáky András a törvényjavaslat 5. §-át új bekezdéssel javasolja kiegészíteni. Ebben a magánnyugdíjpénztár tagja esetén 2 százalékban határozza meg a járulékkötelezettség mértékét. Frakciókérésre történik a szavazás. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 182 igen, 115 nem mellett a javaslatot elfogadta.

A 8. pontban Schwarcz Tibor és Vojnik Mária a törvényjavaslatot új paragrafussal javasolják kiegészíteni. Ebben a hatályos törvény 21. § b) pontjának módosítását terjesztik elő, amelyben a tb-járulékmentesség szabályát javasolják kiegészíteni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 102 igen, 193 nem szavazattal, 1 tartózkodással a javaslatot elvetette.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az ajánlás 9. pontjában szereplő indítványt előterjesztője visszavonta. Ugyanúgy visszavonta az ajánlás 13. pontjában szereplő előterjesztést az előterjesztő, és az előterjesztés 14. pontjában szereplő módosító javaslatot is visszavonta a módosító javaslatot beterjesztő.

Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal végére értünk. Kérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. (Senki sem jelentkezik.) Nem látok jelentkezőt.

Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra csütörtöki ülésnapunkon kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/280. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/280/26. és 34. számon kapták kézhez.

Megadom a szót Gógl Árpád egészségügyi miniszter úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.

(20.10)

Forrás: parlament.hu