T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A kormány mindent megtesz a megkezdett autópályák építésének gyorsításáért, az autóút-hálózat intenzív fejlesztéséért, az autópálya-használat matricás rendszerének bevezetéséért - ezek a mondatok Az új évezred küszöbén című kormányprogramban találhatók. Ezzel összhangban volt miniszter úr válasza is, amikor szeptember elején kérdésemre így válaszolt: az M3-as építése tovább folytatódik az előírt menetrendnek megfelelően. Az előző kormány által előírt és a kormányváltásig be is tartott menetrend szerint a továbbépítés már októberben folytatódott volna, ma az a helyzet, hogy nem épül az M3-as autópálya. Finanszírozási problémákról hallunk, és nem tudjuk, mik a kormány szándékai, de látjuk, hogy a parlament elé terjesztett költségvetésben sincs elegendő fedezet.
A kérdés tovább bonyolódik azzal, hogy az autópályadíjakról is többféle információt hallani. Volt szó áfa nélküli 6 forintos autópályadíjról, de ön, államtitkár úr, elképzelhetőnek tartja a magasabb, 6 és 9 forint közötti autópályadíjat is. Hitelt érdemlő információt a tárcától sem tudtam szerezni. Megjegyezni kívánom, hogy az előző kormány által meghatározott autópályadíj 9,50 lett volna, mely a továbbépítés finanszírozását is biztosította volna. Kíváncsian várjuk azt is, hogy a kapuk szerepéről hogyan nyilatkozik a kormány, továbbra is csak focipályaként tudja elképzelni, vagy autópálya részeként is használni kívánja.
Összefoglalva, kérdezem államtitkár urat - Kósa Lajos fideszes képviselőtársam, jelenlegi debreceni polgármester előző kormányt bíráló, a választási kampányban használt szlogenje után szabadon -: véleménye szerint Kelet-Magyarország polgárainak van-e idejük várni arra, hogy a tervezettől eltérő ütemezésben, időbeni csúszással kezdjék meg az M3-as továbbépítését?
Kérem államtitkár úr válaszát. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés