DR. KISS GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hargitai János úr a bizottsági vitát ténybelileg abszolút pontosan és korrekten adta vissza, én csak a következtetések különbségének ismertetésére szorítkozom.

A T/272. számú törvényjavaslattal kapcsolatban valóban idéztük az indoklást, mert ez az indoklás maga is elismeri, hogy a módosítási javaslatok számos vonatkozásban a tradicionálisan kialakult és a jogállam által elismert jogi alapelvek érvényesülését szűkítő beavatkozást jelentenek, illetve hogy a jogi szigor fokozása az eddig sérthetetlenként elismert eljárási alapelvek újragondolását és azok érvényesülésének szűkítését eredményezné.

Az emberi jogi bizottság kisebbségi véleményében éppen a tradicionális jogi alapelvek szűkítésének szándéka váltott ki fenntartásokat. Nem csupán amiatt, mert az előterjesztővel egyező az álláspontja, hogy tudniillik a jogi feltételek szigorítása önmagában elégtelen a szervezett bűnözés felszámolásához, hanem elsősorban amiatt, mert meggyőződése szerint a tervezett törvényi rendelkezések nem kecsegtetnek annyi haszonnal és eredménnyel e bűnözési forma elleni küzdelemben, mint amennyi veszéllyel járhatnak a bűnüldözők eszközeinek kiterjesztése révén a társadalom általános ellenőrzés alá vonásában.

A bizottság kisebbségi véleményében megfogalmazódott, hogy a legutóbbi időben beterjesztett törvényjavaslatok a társadalom hatalom alá vonásának két tendenciáját látszanak érvényesíteni: az egyik a bűnüldöző szervek információéhségének megfelelő szabályozás - például az adótörvényekben -; a másik: ha bizonyos magatartásformákat, szociális élethelyzeteket először morálisan tesznek kritika tárgyává és stigmatizálnak, joggal lehet tartani attól - s a drogfogyasztás kriminalizálása, valamint a pénzügyminiszter úr megdöbbentő kijelentése a preferálandó becsületes adófizetőkről, akikkel szemben a szegénység okán nem adózó még erkölcsileg is elmarasztaltatik -, szóval lehet tartani attól, hogy a magatartásformákat és szociális helyzeteket előbb-utóbb jogilag is kriminalizálni fogják.

Harmadszor: a tárgyalt törvényjavaslatban a fenti meggondolások alapján problematikusnak, aggályosnak és vitathatónak tartjuk az üzletek működésével összefüggő közrendvédelmi szempontú szabályozás egyes elemeit, mert az eljárást a rendőrhatóság uralja; a magánlakás sérthetetlenségének - pontosan megokolható, kivételes esetek felsorolása híján - alkotmányos jogot sértő korlátozását; vagy például a rendőrségi törvény 68. §-ának tervezett módosítását, amely bizonyos esetekben eltekint az adatszolgáltatási kötelezettség ügyészi jóváhagyásától, utólagosan is; és végül a bűnmegelőzést mint ellenőrzést, de mondhatnám azt is, hogy s a többi.

Ezen meggondolások alapján utasítottuk el, az emberi jogi és kisebbségi bizottság szocialista és szabaddemokrata képviselői a T/272. számú törvényjavaslat támogatását.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu