DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Asszony! Az alkotmányügyi bizottságban elemző vita folyt le erről a módosító indítványról, és a bizottság jelentős kisebbsége, tehát az ellenzéki képviselők - egy kivételével - úgy foglaltak állást, hogy ez egy valóban koherenciazavart megszüntető módosító indítvány. Azonban ezen túlmenően rámutattunk a vitában arra is, hogy ennek a módosító javaslatnak az elfogadása gyakorlatilag lehetetlenné teszi a vizsgálóbizottságok tárgyszerű felállítását és azok működését.
Ha a vizsgálóbizottság vizsgálati tárgyára vonatkozóan el lehet fogadni módosító indítványt, akkor feleslegessé válik a vizsgálóbizottságok intézménye, mert akkor a vizsgálóbizottságok mindig azt fogják vizsgálni, amit a kormánypárti többség kíván. Így az a véleményünk, hogy súlyosan csorbítaná az ellenzéki jogokat, ha az Országgyűlés egy ilyen gyakorlat kialakulásához hozzájárulna. Ezért tisztelettel kérjük, a Ház szavazza meg ezt a módosító indítványt, amely a megbolygatott jogrendet hivatott helyre állítani, és az az eredeti vizsgálóbizottsági szándéknak felel meg.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés