DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ígérem, hogy e késői órán nagyon rövid leszek, de egy olyan témát szeretnék említeni, ami vagy elkerülte a figyelmem, vagy még el se hangzott. Amely felszólalásokat figyeltem, azokban még nem hangzott el.

Véleményünk szerint nagyon fontos megerősíteni, hogy a vadászterületek nagyságát, méretét érintő és azt csökkenteni akaró szándék rendkívül hátrányosan érintené a vadállományt. A vadászati törvényben rögzített minimális vadászterület nagysága 3 ezer hektár, az az alsó területméret, ahol a vadgazdálkodás és a vadászat még elfogadhatóan megvalósítható. Ezt igazolják a legfrissebb nemzetközi és hazai vadbiológiai kutatások, amelyek szerint az egyes vadfajok mozgáskörzete több ezer hektár - így például a gímszarvasé 4-8 ezer hektár, a vaddisznó pedig akár 3500-32 000 hektár körzetben mozog.

A vadászati törvényben meghatározottnál nagyságrenddel kisebb vadászterület - például 3-4 ezer hektár - lehetetlenné tenné a vadgazdálkodást és a vadászatot. A jelenlegi országos vadállomány-sűrűség értékét figyelembe véve a nagyvadnak legalább 11 ezer hektár, az apróvadaknak legalább 1300-3900 hektár volna a szakmailag indokolt minimális területnagyság. Megjegyezni kívánom, hogy az Európa Unió tagállamai vadászszövetségeinek szövetsége, valamint a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács éves közgyűlésein ismételten kéri a magyarországi képviselőket, hogy a szakmai érvek segítségével álljanak ellen a területek felaprózódására irányuló törekvéseknek. A kis vadászterület nem lehet érdeke a földtulajdonosnak sem, hiszen a hazai átlagos birtokméret körülbelül négy hektár, amely vadászatra irracionálisan kicsi. Ennél nagyságrenddel nagyobb terület csak néhány embernek lehet a tulajdonában, de ők sem vadászhatnának jobban a még így is kis területükön, mint ha társulnának szomszédaikkal, és így az otthonos vadak szempontjából már megfelelő méretű területen ésszerűen folytatnák a vadgazdálkodást.

A fentieken túlmenően minden, a vadászattal kapcsolatos jogszabályban érződni kell annak, hogy a magyar nagyvadállomány nemzeti érték, sőt a délnyugat-magyarországi gímszarvasállomány - amely Európa utolsó még kiemelkedő populációja - pedig világörökség. Azt elhanyagolni, Isten ne adja, elkótyavetyélni egyszerűen megbocsáthatatlan bűn.

A vadászati éves árbevételt milliárdokban mérjük, mely egyrészt a trófeadíjból, másrészt a vadászati vendéglátásból, harmadrészt a fegyver, lőszer és egyéb vadászati eszközök forgalmazásából adódik, nem beszélve még a vadászautókról, terepjárókról.

(22.30)

Ezek együttesen tizen-milliárdos bevételek. Összességében: a fentiek - a gazdasági érdekek és a vadállomány nemzeti kincs mivolta - indokolják a témával történő kiemelt foglalkozást. Mi is hiányoljuk, és reméljük, várjuk a törvény átfogó újradolgozását, átgondolását. Ettől függetlenül a mostani tervezetet támogatjuk, de őszintén megmondjuk, hogy hiányzik belőle a vadkár megtérítésének megnyugtató rendezése.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az FKGP és a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu