DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm képviselő úr kérdését, mert lehetőséget ad arra, hogy - ha csak nagyon röviden is, de - néhány szót szóljak a gazdaság egyik legfontosabb és - ahogy képviselő úr is mondta - komplex fejlesztést igénylő ágazatáról.

A komplexitását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a turizmus fejlesztési stratégiáját az általános gazdaságstratégia részeként kívánjuk megvalósítani. Tekintettel arra, hogy az ágazat fejlődését az infrastruktúra színvonala alapvetően meghatározza, így az ön által felvetett kérdést magam is lényegesnek tartom. A turizmushoz kapcsolódó infrastruktúra fogalmát tágan értelmezve, az ország, illetve egyes régiók általános, nem kizárólag a turizmus céljait szolgáló feltételei között gondolni kell a közmű- és kiskereskedelmi hálózatra, az ipari szolgáltatásokra, az ön által is említett közlekedésre, környezetvédelemre, közbiztonságra.

A kormány a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvénytervezetben olyan javaslatot terjesztett önök elé, amelyben a feltételek több területen is kedvezően alakulnak.

(16.30)

A közbiztonságra, a területfejlesztésre, a környezetvédelemre a korábbinál jelentősebb, nagyobb összeget javasolunk fordítani. A kormány feladata a szűkebb értelemben vett turisztikai infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatban az, hogy megteremtse a szálláshely, a vendéglátó- és egyéb szolgáltató létesítményeket működtető vállalkozások működési, fejlődési feltételeit. Mindezt elősegítik az önök által a múlt héten elfogadott adótörvények, társadalombiztosítási jogszabályok azon rendelkezései, amelyek a kis- és középvállalkozások adminisztratív kötelezettségeinek egyszerűsítését, a társadalombiztosítási járulék 6 százalékpontos csökkentését irányozzák elő. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

A kormány a költségvetésben - a vállalkozói befizetéseket is beleértve - 18 százalékkal javasolja növelni a turisztikai célelőirányzat összegét. Az általános feltételrendszer kedvező változásai reményeink szerint a vállalkozásokra is ösztönzően fognak hatni. Kérem válaszom szíves elfogadását. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu