DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A délelőtti hozzászólásomhoz szeretnék néhány sarokpontot vagy kritikus kérdést hozzátenni, illetve azt kiegészíteni.
Az első, ami a költségvetési vitában kibukkant és lényeges kérdésnek tartjuk, az úgynevezett garancia-, illetve kezességvállalások köre. Itt több helyen jelenik meg, hiszen a garancia- és kezességvállalás mindenekelőtt a bankok területén jelenik meg, a pénzszférában. Különösen kritikus területnek tartom - legalábbis nagyon érzékenynek - a Postabank kezességvállalási ügyét. Most nem szeretnék kitérni a Postabank-vitára, de a költségvetési előterjesztésben az szerepel, hogy mintegy 75 milliárd forintnyi kezességvállalást vállalna fel a kormányzat a 110 milliárdos veszteséggel szemben. Az államháztartási törvény azonban kimondja, hogy a kiadások 1 százalékánál nagyobb kezességvállalást nem vállalhatna - ezt egyébként az Állami Számvevőszék jelentése is megállapítja -, és ez az 1 százaléknak több mint kétszerese. Az tehát a véleményünk, hogy ezt a kezességvállalást nem szabad felvállalnia a kormánynak.
Egyébként más módon is el lehetne érni, hogy a Postabank ügyét rendezzék: a bírósági felelősségre vonás mellett természetesen mindazokról a forrásokról szó lehet, amelyek a Postabanknál azzal jelentek meg, hogy a korábbi kormányzat működése idején hoztak egy olyan rendelkezést, hogy a kötelező tartalékrátát egyedi esetként megszüntették a Postabanknál, ezért valójában a pénzszaporítás korlátlan határát biztosították a Postabank mint kereskedelmi bank számára. Ebből adódott, hogy szinte számolatlanul szórták szét a forrásokat - gondolok azokra a bizonyos 300 milliós "egységcsomagok"-ra, de gondolom, a képviselőtársaim jelentős része is fel tudna hozni konkrét adatokat. Ezért az a javaslatunk, hogy valójában ezeket a forrásokat azoktól kellene visszahajtani, akik ezt megkapták, s ezzel a konszolidáció helyett egy más típusú vagyonelkobzás vagy egyéb úton történő forrásvisszaszerzés lenne lehetséges. Ezt a forrást természetesen más területen nagyon jól lehetne hasznosítani, akár az oktatás-kutatás területén, akár pedig az egészségügyben.
A másik ugyanilyen kritikus területe a költségvetésnek a Phare és az európai uniós programokra írt összegek, amelyek szétszórva szerepelnek a költségvetés különböző ágazati fejezeteiben, bár a Pénzügyminisztérium készített egy ilyen összefoglalót, amelyet önök is megkaptak, és a végén van egy táblázat. A táblázat nem minden esetben egyezik meg a költségvetés köteteiben lévő adatokkal, mert valószínűleg gyorsan készítették, és kimaradt néhány tétel. Mindenesetre arra szeretném felhívni a figyelmet, jóllehet, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja sem a NATO-t nem szavazta meg, sem az Európai Unióhoz való csatlakozást - tehát rendkívül sok a fenntartás, mindenekelőtt egy ilyen hatástanulmány készítése szükséges ahhoz, hogy itt előbbre lehessen jutni -, de ennek a költségvetülete ezért tartozik ide, Szalay képviselő úr, mert a költségvetési tükröződése megjelenik '99-ben.
Tehát ezt a kiadást, ami akár a Phare-programoknál, akár az EU-s kiadásoknál megjelenik, soknak tartjuk, hiszen ezek ilyen ad hoc, szerény számítások nélkül kerültek be a költségvetésbe, és a Phare-program igénybevételének is csak akkor van értelme, ha ez nem valami haveri alapú elosztás vagy valamiféle zárt körű kiosztás, ahogy ez nemegyszer történt az elmúlt időszakban, hanem ennek komoly pályázat alapján történő elosztása jelenik meg. Ha valóban olyanok a pályázatok, hogy megéri, és nem kell visszajuttatni külföldi résztvevőknek a jelentős részét, akkor meggondolandó, hogy mérsékelten mennyivel lehet támogatni ezeket a Phare-programokat.
A harmadik ilyen terület, amely az egyes minisztériumi költségvetésekben jelenik meg, az úgynevezett céltámogatások vagy másképpen, pontosan fogalmazva a fejezetkezelési előirányzatok. Ez igen sok, több tízmilliárdot kitevő rész az egyes minisztériumoknál. Elég elködösített részek vannak benne, mint fejlesztési program, és nem lehet tudni, hogy mi van a hátterében. Itt felmerül az a kérdés, hogy az ilyen céltámogatások mennyire kötik le megfelelő programokkal, vagy mire fordítják ezeket. Miután a céltámogatások nagy összegeket fognak át, ezért az a javaslat, hogy ezt a céltámogatást is csak szigorú, nyilvános pályázatok útján lehessen elnyerni.
Ehhez szervesen kapcsolódik a következő kritikus terület: az elszakított területeken élő magyarság sorsát felvállaló támogatások nagyon szerények. Ha összehasonlítom akár az európai uniós támogatásokkal, amelyeket innen forrásként kiszivattyúznak az országból, a kulturális-oktatási támogatások nagyon kevésnek tűnnek, és kevésnek is tartjuk. Ezért azt javasoljuk, hogy ezekből a forrásokból támogatni szükséges - hiszen az összmagyarság sorsát vállalta fel a kormányzat és annak a támogatását - ezekre a célokra. Kiemelném jómagam is - ahogy az MDF-es képviselőtársaim - a Magyarok Világszövetségének magasabb összeggel történő támogatását, hiszen a világ magyarságának egy összekötő szerepét tölti be egyes-egyedül Magyarországon.
Ide sorolom végül kiemelt kritikus területként a nemzeti örökség védelmét. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának ilyen célú tevékenységét igen szerény forrásokkal támogatja a jelenlegi költségvetés. Rendkívül fontos a szerepe, hiszen értékmentő funkciót tölt be.
(18.20)
Ezért nagyon fontos - a 2000-es évfordulóra is készülve -, hogy olyan értékeket, mint például a rendkívüli mértékben elhanyagolt fertődi kastélynak a renoválását végre vállalja föl a kormányzat. Vagy ide sorolom akár Szombathelyen a műemlék értékű huszárlaktanyának a teljes romokban hagyását, és senki de senki nem figyel oda, hogy ezek az értékek magyar tulajdonban maradjanak, és ezek felújítása, renoválása lényegesen kisebb forintösszeget kívánna, mint amennyi pénz elhagyja az országot, mégpedig akár a multinacionális cégeken keresztül, akár az európai uniós támogatáson keresztül. Ezért mérlegelni kell, és lényegesen fontosabbnak tartjuk a hazai értékek védelmét, mint esetleg ilyen laza, számítások nélküli külföldi támogatások beépítését a magyar költségvetésbe.
Végezetül a hiányról szeretnék szólni, hiszen kétségtelen, hogy a költségvetés deficitje nagyobb '99-ben, mint '98-ban volt, bár '97-96-ban lényegesen magasabbak voltak a költségvetési hiánynagyságok. Viszont fölmerül az, hogy miből fogják finanszírozni a hiányt. Erre a kérdésre választ a költségvetési előirányzatból nem kapunk, sőt a Pénzügyminisztérium mostani leiratában az jelentkezik, hogy a költségvetési hiány finanszírozása üzleti titok, hogy miből fogják fedezni. Márpedig én úgy tudom, hogy a kormányzat felelősséggel tartozik és beszámolási kötelezettsége is van a parlamentnek, felelősséggel tartozik a tevékenységéért, és a parlament a legfőbb szervezet, amely ezt a felelősséget ellenőrzi. Ezért nagyon kérjük, hogy ez ne legyen üzleti titok; tehát minden képviselőnek, hogy dönteni tudjon arról, hogy mit hagy jóvá, ezeket az úgynevezett üzleti titoknak tartott adatokat, elképzeléseket tudnia kell, sőt meg kell vitatni, és jóvá kell hagyatni.
Ha ez nem történik meg, akkor bizony a költségvetéssel szemben csak bizalmatlanság jelenik meg, mint ahogyan ez a bizalmatlanság megjelenik a Magyar Nemzeti Bank tevékenységével kapcsolatban, amely nem választható le a költségvetésről. Hiszen ha megnézzük az adatokat, akkor gyakorlatilag a költségvetés finanszírozza a Magyar Nemzeti Bankot és nem fordítva. Ezért minden olyan adatot, amely a tevékenységükkel kapcsolatos, nem titkosítani kell - sőt ez visszaélés -, hanem nyilvánosságra kell hozni, és el kell juttatni a képviselőkhöz. Gondolom, hogy ez az újságok egyes oldalaiból most kiolvasható. Ezért tisztelettel kérem ennek pótlását, mert ahhoz, hogy megszavazzunk nyugodt lelkiismerettel egy költségvetést... - az függ azoktól is, hogy milyen háttér-információk, milyen machinációk zajlanak le, és mi az, ami titkosított adatként eltűnik a szemünk elől.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés