DR. KUPA MIHÁLY (független): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Utoljára 1990. december 31-én álltam ezen a pulpituson, amikor elfogadták a tíz évvel ezelőtti deficites - s a többi - költségvetést, aminek következtében azért ez az ország itt van, ahol van.
Az első, amiről beszélni szeretnék: egy költségvetés tervezésénél, pláne egy új kormánynál négyféle, nagyon biztos bizonytalansággal kell számolni. Az első maga a makrogazdasági, tehát a nemzetgazdasági helyzet és annak értékelése; a második a bevételek, a harmadik a kiadások, és sajnos a negyedik bizonytalan, kényes kérdés Magyarországon az adósság finanszírozása.
Itt már nyilván elhangzott minden a nemzetgazdaságról. Magyarországon három kérdés érzékeny. Az egyik a külgazdaság, a másik az infláció, a harmadik - ebből következően - a növekedés. A kormány által előterjesztett költségvetés a gazdasági intézmények, kutatók előrejelzéseinek a kedvezőbb változatait mazsolázta ki - ha szabad így fogalmaznom. Tehát egy picit magasabb növekedést, mint amit mondanak, s ez rendjén van, kicsit alacsonyabb inflációt; a külgazdasági egyensúlynál nincs semmilyen eltérés. Azt gondolom, ez a pálya benne van ebben a gazdaságban. Ha nagyon rossz lesz a nemzetközi helyzetünk, főleg Nyugat-Európával az export-import, vagy a bérkiáramlás erősebb lesz, akkor a pálya nyilvánvalóan módosulni fog. Már most előre mondom, valószínű, hogy ez a kis tartalék akkor nem lesz elég, s valószínű, hogy a hiány, ha az ember nagyon megszámolja, már most a GDP 4,5 százaléka körül van, körülbelül 5 alatt lesz, még mindig elviselhető szinten, de ez nem egy olyan kockázatos dolog, lehet jobb is, lehet rosszabb is.
A bevételek:
Én elfogadom az ÁSZ állításait, hogy voltak olyan bevételek, ahol biztonságra törekedtek, de volt egy sor olyan, ahol túlfeszítés van. Elég csak annyit mondani, hogy a folyóáras hazai termék 15 százalékkal nő, és egyetlenegy olyan komoly bevételt nem találnak a költségvetésben, amelyik messze nem efelett lenne tervezve. Jó, hogy különböző jövedelemelemekről van szó, de a folyóáras jövedelemből származó többleteket még megfeszítették a kitűnő adóhivatal többletbehajtási előirányzataival. Én elég hosszú ideje ismerem az adóhivatali munkákat, mindig el lehet érni valami többletet, de hirtelen nagyon látványosat nehéz.
Van egy külső veszély, ez pedig a tb-behajtás átpakolása az APEH-hoz. Legyenek szívesek, komolyan számoljanak azzal, hogy ott nehézségek lesznek, és ez a költségvetésre, a költségvetés egyensúlyára vissza fog hatni! A kiadások:
Azt hiszem, hogy eléggé megalapozottak a különböző előirányzatok, elsősorban ott - és itt megint az ÁSZ-ra hivatkoznék -, ahol a saját bevételek biztonságosan tervezhetők. Ott, ahol az állami támogatás a fő bevételi forrás és ahol a feladatok és a normatívák nem eléggé tisztázottak - és itt sok területet lehetne mondani -, lehet, hogy több lesz a szükséges kiadás, mint amennyi most éppen elő van irányozva, és ez egy feszültséget eredményezhet a mérlegben, illetve a pénzügyi helyzetben.
Az adósságszolgálat finanszírozása:
1200 milliárd forint finanszírozási igény van, amely az állami költségvetés egyharmada, ami hihetetlen pénzmennyiséget jelent, s azt is jelenti, hogy a Pénzügyminisztérium vagy a kormány a pénzpiaci folyamatokat - ha nem kellő körültekintéssel jár el - befolyásolhatja ide is meg oda is, mert ez egy hatalmas mennyiség. A pénztömeg-növekedés, ha jól emlékszem, 100 milliárd a következő évre. Ezért az én számomra nem kérdés az, hogy ezt törvénybe kell foglalni, és miért titok az, hogy hosszú lejáratú kötvény, kincstárjegy, három- vagy ötéves... Azt nem kell, hogy mikor bocsátja ki, de azt, hogy fűből vagy fából lesz, azt azért egy kultúrállamban nem ártana megmondani.
Megtévesztőnek tartom, bár jóllehet, a statisztikák és adatok gazdagok és áttekinthetőek, fejlődtek. Ezt a külső-belső adósság helyetti deviza- és forintadósságot azért ki kell mutatni legalább egy soron, hogy mi az, ami kifelé van. A forint konvertibilis, úgyhogy deviza ide, deviza oda, van belső deviza és van külső.
Ezzel az egésszel, a tervezéssel, az adatkezeléssel kapcsolatban melegen ajánlom az ÁSZ ajánlásainak a megfogadását. Nem feltétlenül most, mert nem biztos, hogy lesz annyi idő, hogy mindent meg lehessen fogadni, de a jövőben feltétlenül megfogadásra ajánlom.
Ami a prioritásokat illeti: józan, épeszű ember azt mondja, hogy a család, a közbiztonság, a felsőoktatás, kultúra, hitélet, sport, vidék, kis- és középvállalkozások, EU-csatlakozás... - valószínűleg nem mondtam el mindent. Persze, hogy ezzel mindenki egyetért, mert ez szükséges, ez jó és kell. De először is ez túl sokféle prioritás, szeretném mondani, de lehetséges, mert nagy a társadalmi feszültség, szükség van rá.
(18.50)
Egy baj van, hogy ezeket a nagy pénzeket: 32-27-32, a sport 67 százalékkal nő - remélem, nem a labdarúgásra fogják költeni (Derültség.) -, a kultúra 40, szóval ezek nagy dinamikák és tisztítottak, tehát összehasonlíthatóak. Úgy mennek a területre ezek a pénzek, hogy nincsenek ott érdemi reformok, a feladatok nem teljesen tisztázottak, hogy így fogalmazzak, s a források eléggé szétszórtak a különböző ágazatoknál.
(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Elhangzott már, én is csak érdeklődve olvastam, mert nem tudtam elmerülni benne, hogy ezek a fedezeti vagy fejezeti kezelésű célelőirányzatok szédületes mennyiségűek, és szépen átfedik egymást: gyerekekre van 25 itt, 15 ott - szóval rendben van, hogy a családot támogatjuk, de akkor próbáljuk meg összeszedni! Hogy mi lesz ennek az eredménye? Én mint magas jövedelmű, aki visszakapom a két gyerekemre a családi pótlékot, nagyon csúnyán nézne ki, ha én itt most kárognék, hogy szegény szegények. De a szegény szegények rosszabbul fognak járni, mert elhangzott - és nem személyes megtámadtatásból mondom, hogy erre választ kérek -, hogy az átlagos adóterhelés 20 százalékos, 40 százalék a felső kulcs. Szeretném mondani, hogy ahol az átlagos adóterhelés 20 százalék, ott valami istenverte nagy baj lehet, mert ez azt jelenti, hogy a szegények vagy azok, akik eggyel vannak a szegények fölött, adóznak - és nem eléggé... Az eloszlást lehet látni, meg kell nézni! De meglátjuk, ezeken még lehet javítani; az irányok józan ésszel elfogadhatóak.
Amit nagyon hiányolok ebből a költségvetésből: az egyik az önkormányzatok. Ez a 9,5 százalék növekedés le van terhelve, a pályázati lehetőségek nem ismertek, mert az alapok beolvadtak, és most óriási finanszírozási lyuk van. Az új forrásmegosztás hiányzik, szellemes ez a kiegyenlítés, iparűzési, személyi jövedelemadó, de nézem a 2001-ig terjedő dinamikát: ha az adóreform olyan lesz, hogy a központi és a helyi források közötti megosztás nem változik meg a helyi javára, akkor nem tudom, miért beszélünk az EU-ról, ahol a régiónak saját forrással kell rendelkeznie? Ezt nem helyettesíti, bár nagyon helyes a régiós területfejlesztési tanácsok megalakítása.
Mezőgazdaság: sok pénz van, nagyon örülök neki. De nem látom sehol, hogy a '98-as év most már egyre súlyosabb problémáira, amelyek végig '99-ben fognak jelentkezni - vetésterület visszaesése s a többi, s a többi -, van-e valamilyen elképzelés és stratégia.
Egészségügy, távirati stílusban: itt csak azt mondom, hogy hol vannak a bérek - mert azt nem látom, hogyan fognak nőni. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: 400 százalék!) Nem tudom! Nem szeretek ilyen nagy számokkal dobálózni.
Honvédelem: nem vagyok militarista, de a magyar légierő, ha jól tudom, most azzal a problémával küszködik, hogy nem tudja a szolgálati őrjáratokat - ha jól mondom - lerepülni, és el kell bocsátania pilótákat, miközben mi vidáman azt mondjuk, hogy részt tudunk venni Koszovóban, mert a magyar légteret biztosítják. Kérem, a magyar légteret elsősorban a magyaroknak kell majd biztosítani! Itt a 175 milliárd helyett csak 164 milliárd forintot kaptak, s 2001-re ki kellene írni a légierőtendert, aminek nyoma sincs ebben a görgetegben. Tudom, hogy ez mechanikus, de akkor is!
Amit nem helyeslek: a miniszterek és a képviselők illetménye emelkedik, inkluzíve a polgármestereké is, hiszen hozzá vannak kötve. A köztisztviselőké és a közalkalmazottaké nem emelkedik, akik a szolgálatot teljesítő jogállam legfontosabb bázisai. Tudom, hogy lehet machinálni, ismerem, hogy létszám-megtakarítás, ez-az, de a normális előmenetelhez ez tartozik.
A 2000. év kezelése: eléggé elnagyolt, nagyon súlyos probléma. Van-e ezekhez forrás? Én egy egyenletesebb elosztást tartottam volna helyesnek, nem ennyire túlzottan kiemelni a prioritásokat, de nem teljesen egyenletest.
Végül, távirati stílusban. Törvénymódosítás: a 73 oldalas törvényből 41 oldal törvénymódosítás. Azt pedig nem tartom helyesnek, hogy az államháztartási törvény zömét, nagy részét, negyvenkét helyen az a költségvetési törvény módosítsa, amelyet egyébként az államháztartási törvény szabályoz.
Köszönöm szépen a kölcsönadott időt, egypercenként vissza fogom adni. (Derültség és taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés