DR. SZÁJER JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetés megtárgyalása és elfogadása az Országgyűlés legfontosabb joga és kötelessége. A költségvetés előkészítése és előterjesztése a mindenkori kormány egyik legnagyobb horderejű feladata, a kormányzati tevékenység évente visszatérő vizsgája. Egy kormány első költségvetése különleges jelentőségű dokumentum. Ez a valódi szembesítés a választási és a kormányprogrambeli ígéretekkel - az első igazi megmérettetés. Vízválasztó, amely meghúzza a demagógia és az igazmondás határát. Amíg egy kormány nem terjesztett ilyet elő, addig miniszterei szembesülés szégyene nélkül folytathatják a választási kampányban megszokott ígéretek halmozását, és általuk kiválasztott tetszés szerinti társadalmi csoportok felé.

Ahogy azonban beírják egy törvényjavaslatba a tényleges számokat, attól fogva a tőle eltérő ígérgetés hazudozássá válik, s tegyük hozzá, egyben visszamenőleg szemfényvesztéssé silányul minden addigi megalapozatlan ígérgetés. (Bauer Tamás tapsol.) A költségvetés világos látlelete egy kormány valódi politikájának. Kiderülnek belőle igazi prioritásai, hogy mi az, ami egy kormány számára valóban fontos.

Tisztelt Országgyűlés! Azon képviselőtársaimnak, akik az előző parlamenti időszakban még nem voltak képviselők, szeretném felhívni a figyelmét, hogy egy 1994-ben, itt a parlamentben elhangzott beszédből idéztem ilyen hosszan. Ezt a beszédet a Horn-kormány első, amúgy késedelmesen benyújtott költségvetési tervezetének vitájában az akkor ellenzéki Fidesz frakcióvezetőjeként én mondtam el. (Szórványos taps mindkét oldalon.)

Tisztelt Országgyűlés! Négy év elteltével az immár kormánypárti Fidesz-Magyar Polgári Párt vezérszónokaként nincs okom a négy évvel ezelőtti szavaim megmásítására! (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Így van! - Taps a kormánypárti padsorokban.) A Fidesz következetes politikájának eredményeként kormányzati helyzetbe jutva ma ugyanazt várja el a kormánytól, amit ellenzékben is elvártunk volna: a választási és a kormányprogram teljesítését, azt, hogy az itt élő polgárok érdekét tartsa mindig szem előtt. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Na ez az!)

Tisztelt Országgyűlés! Ebben a tekintetben a polgári koalíció kormányának nincs pirulnivalója, hiszen mi, fideszes képviselők az ország polgárainak túlnyomó többségével együtt elégedetten látjuk, hogy az új kormány betartja korábban tett ígéreteit: gyors ütemben és határozottan kezdte el megvalósítani a Fidesz és koalíciós társai programját. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Talán nem haszontalan itt arra emlékeztetni, hogy a választások előtt a Fidesz-Magyar Polgári Párt egy világos, mindenki számára érthető és egyértelmű 40 pontos programmal állt a választók elé. A 40 pontba a Szabadság és jólét címet viselő programunkból azokat az intézkedéseket foglaltuk, amelyek a Fidesz kormányra kerülése esetén még ebben az évben, tehát 1998-ban megvalósíthatók. Akkor azt kértük az emberektől, hogy tegyék el az újságot, amelyben a pontok megjelentek, és sorban pipálják ki a már teljesített pontokat!

Tisztelt Ház! Tisztelt Polgárok! Orbán Viktor koalíciós kormánya a mai napig ennek a 40 pontnak a többségét már megvalósította. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Efelől még az ellenzékbe került szocialista képviselőtársaimnak sincsenek kétségei, hiszen néhány hete egy napirend előtti hozzászólásában épp az önök frakcióvezetője panaszolta fel, hogy oly gyorsan valósítjuk meg választási 40 pontunkat, hogy nem marad belőle a négyéves kormányzás maradék három és fél évére. (Csige József: Stílusérzéked, az van!) Javasolom, amiatt ne aggódjanak, hogy nem marad teendő. A Fidesz 40 pontjának intézkedései ugyanis erre az évre szólnak, és csupán első lépések a szabadság és jólét programjának megvalósítása érdekében. Még nagyon sok tennivaló áll előttünk.

Tisztelt Ház! Igaz, szocialista és szabaddemokrata képviselőtársaim a 40 pont szinte minden elemét ellenezték, és még ma sem tudják eldönteni, hogy azért bírálják-e a kormányt, mert megvalósítja a programját - mint azt az imént idézett szocialista frakcióvezető hozzászólásában tette -, vagy azért, mert szerintük nem tartja ígéreteit, amint azt tegnap a költségvetési bizottság szintén szocialista kisebbségi előadója állította. De addig is, tisztelt képviselőtársaim, amíg az ellenzéki Szocialista Párt vezetői rendezik belső ellentéteiket, vegyük számba a fontosabb lépéseket. A polgárok által támogatott céljaink megvalósításában ugyanis eddig sem akadályozott meg bennünket, hogy a májusban leszerepelt mai ellenzéki pártok ellenezték azokat.

Tisztelt Ház! Mik ezek a lépések? A polgári kormány megszüntette a társadalombiztosításon belüli pazarlást, eltörölte a tandíjat, leállította a polgárok adóforintjait felfaló bős-nagymarosi gát előkészületeit, bevezette a gyermekek után járó adókedvezményt, bevezette a lakás célú áfa visszaigénylését, megszüntette a tankönyvek forgalmi adóját, hogy csak néhányat említsek. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Tisztelt Ház! A költségvetés világos látlelete egy kormány valódi politikájának. Ennek a törvényjavaslatnak a benyújtásával a Fidesz 40 pontjának még nem teljesített részei is valóra válhatnak. Így teljesülhet az iskoláztatási támogatás bevezetése, a családi pótlék, a gyes alanyi jogúvá tétele, a rendőrség, a közbiztonság támogatása, a vállalkozók közterheinek mérséklése annak érdekében, hogy Magyarországon több munkahely jöhessen létre. Ezeket a terveket néhány hét múlva már költségvetési törvény szintjén láthatják megvalósulni. A 40 pont megvalósulását január 1-jétől törvény ereje biztosítja. Ez a polgári kormány csattanós válasza azoknak, akik eddig kétségbe vonták azt, hogy szavainkat majd valóra fogjuk váltani!

Tisztelt Országgyűlés! A közvélemény a költségvetés benyújtásakor szemlét tart, bírálatot gyakorol azok felett, akikre az ország sorsát bízta. A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciójának az a meggyőződése, hogy a választók azt vizsgálják, hogy az ország tudásban, vagyonban és erőben előrehalad-e, hogy a kormány képes-e elhárítani az akadályokat, lendületet adni Magyarország fejlődésének és polgárai gyarapodásának. A számoszlopok mögött ez a most benyújtott költségvetés is világos politikai üzenetet tartalmaz. Fulbright szenátor, az amerikai politika nagy öregje mondotta egyszer, hogy egy nemzet költségvetése mindig tele van erkölcsi megfontolásokkal, megmutatja, milyen az a társadalom, amelyet szeretnénk, és számot ad legfontosabb értékeiről.

A most benyújtott költségvetési törvényjavaslat a Fidesz és a polgári koalíció programjának értékvilágára épül. Abban a részében, amelyben az új kormány befolyással bírt, megjeleníti ez a költségvetés azt, hogy mi az, ami az emberek, a polgárok számára igazán fontos. Egy gondolatban megfogalmazva: a most tárgyalt költségvetési javaslat világos és biztató üzenete az, hogy az 1999. évi költségvetés a családok gyarapodásának költségvetése. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

(10.00)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az előttünk fekvő törvényjavaslatban tükröződnek azok a szempontok és gondolatok, amelyeket a Szabadság és jólét című programunk kialakításával a polgárokkal közösen érvényesítettünk. Az első ilyen a biztonság alapelve. Az államnak kötelessége minden tőle telhetőt megtenni, hogy polgárai életét, testi épségét és vagyonát megóvja. A polgárok biztonságának garantálása közfeladat. Szerencsétlennek és erkölcsi szempontból kifogásolhatónak tartjuk azokat az elképzeléseket, amelyek testi épségünk és vagyonunk védelmét külön szolgáltatásnak tekintik, amit külön ellenszolgáltatás fejében másodállású rendőrök vagy éppen rovott múltúak úgyszólván gebinben nyújthatnak az azt megfizetni képes keresletnek. A közbiztonság erősítése érdekében több fontos lépést teszünk, így a költségvetésben megjelent a rendőrségi dolgozók fizetésemelése. Olyan mértékű gyarapodásról van szó, amire az elmúlt évtizedben nem volt példa.

Az utóbbi hetekben újra kiderült, hogy a biztonság nyilvánvalóan nem csak rendészeti kérdés. Természeti, társadalmi vagy politikai okokból kialakulhatnak olyan helyzetek, amikor a kormánynak nyilvánvalóan nincs mérlegelési lehetősége, a körülmények kényszerítő ereje miatt minden létező erőforrást össze kell vonnia egy adott probléma megoldására. Remélem, ebben a Házban egyetértünk abban, hogy a bűnözés és a természeti katasztrófák elleni harc most ilyen területek.

Tisztelt Ház! A második fő törekvésünk a családnak, a társadalom alapegységének a megerősítése. A család összefogja a nemzedékeket, a gyermekeknek biztonságos gyermekkorra, a fiataloknak jó iskolára, a szülőknek lakásra és munkahelyre, az időseknek nyugodt öregkorra van szükségük. Sokszor elhangzott már az a szomorú tény, hogy a rendszerváltozás legfőbb kárvallottjai a gyermekek voltak. Ma, 1998-ban közel félmillió veszélyeztetett kiskorú él Magyarországon. Akik más társadalmi rétegek helyzetének viszonylag szerényebb mértékű javulását panaszolják, nem árt, ha emlékezetükben tartják ezt a számadatot.

A gyermekvállalás támogatása mind erkölcsi, mind társadalmi szempontból elsőbbséget élvez. A teljes költségvetési javaslaton és az adótörvényeken végighúzódik az a felismerés, hogy egy gyermek az egész társadalom számára érték. Ez magyarázza az adókedvezményeket éppúgy, mint a családi pótlék helyreállított rendszerét és a lakásépítés támogatásának új formáját, az áfa-visszatérítés lehetőségét, vagy az első lakáshoz jutó fiatalok mentességét az illetékfizetés egy része alól. Amikor a nemzedékek összefogásáról beszélünk, úgy gondolom, hogy ez nem történhet az egész életüket végigdolgozók kárával. Ezért, szemben az előző kormányzati időszakkal, biztosítjuk, hogy jövőre növekedjen a nyugdíjak értéke, a nyugdíjasok többet vásárolhassanak, mint az idén a nyugdíjukért. Különösen fontos a kisnyugdíjasok fokozott segítése.

Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt szerint az állam egyik legfontosabb feladata a magas színvonalú oktatás biztosítása. Nemcsak a gyermekvállalási kedvet kell ösztönöznünk, hanem azt is biztosítanunk kell, hogy a feltörekvő, felnövekvő fiatalok megfelelő oktatásban részesülhessenek. Ez az a terület, ahol az esélyegyenlőség elvét mindenképpen biztosítani kell. Ezért mentesítjük a Fidesz-frakció indítványára a tankönyveket a forgalmi adó alól, ezért töröltük el a tandíjat és ezért kétszerezzük meg a felsőoktatás támogatását. Valamennyi ezen kérdés a költségvetési törvényben megtalálható.

A költségvetés jelentős összegeket különít el a tanítók és tanárok bérének rendezésére. Két szempont vezérelt minket ebben a döntésben. Egyrészt a történelmileg kialakult jövedelmi aránytalanságok és igazságtalanságok jóvátétele, másrészt egy ennél talán messzebb mutató törekvés. A polgári koalíció kormánya úgy érzi, hogy a tanítók és a tanárok foglalkozásukból adódóan természetes szövetségesei annak a törekvésnek, amit ő is képvisel. Az a feladatuk, hogy irányt adjanak és segítsék kibontakozni a tehetséget, amelyre az ország céljai és tervei épülhetnek. Ezeket a célkitűzéseket azonban csak Magyarország egésze válthatja valóra. Ennek megfelelően nagy jelentőséget tulajdonítunk a vidékfejlesztési feladatoknak. Közép- és hosszú távon fejlettebb városoknak és régióknak sem érdeke annak a drámai mértékű különbségnek a fenntartása, amely a kedvező és kedvezőtlen adottságú területeket ma elválasztja egymástól. Ahhoz, hogy az Európai Unió vérkeringésébe igazán bekapcsolódjunk, először Magyarországnak ezeket a beteg térségeit kell a kezdeményező államnak lehetőséghez juttatnia.

Tisztelt Országgyűlés! Az államháztartás állapotáról szóló eddigi beszámolók mindig feltételes mondatokkal kezdődtek: ha hozzászámítjuk, amennyiben tekintetbe vesszük - és hasonló kifejezéseket olvashattunk. Ma nincs szükség ilyen bűvészmutatványokra, mindenkinek, aki erre igényt tart, egységes és egyértelmű képet kell kapnia az állam pénzügyeiről. Csak így nyerhetnek újra értelmet az olyan egyszerű kifejezések, mint követelés, tartozás, bevétel, kiadás, hiány, kötelességvállalás, egyensúly, növekedés. A közpénzek átlátható és ellenőrzött felhasználásának elemi igénye készteti a köztársaság kormányát a külön állami pénzalapok számának és súlyának radikális csökkentésére. A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója úgy látja, hogy az alapok fennmaradását egyetlen ésszerű költségvetési alapelv sem indokolja.

Túl sok minden létezik pénzügyi rendszerünkben kivételként - mint az általános szabálytól való eltérés. A közpénzek összegyűjtésének és felhasználásának rendezett csatornái léteznek, ezekért a kormányzat egyetemlegesen felelősséget vállal. Az elkülönített állami pénzalapok az elérni kívánt célok szempontjából nem nyújtanak semmiféle olyan előnyt, amit a központi költségvetés ne tudna biztosítani. Ezzel szemben hajlandók önálló életet élni, törvényhozási kontroll és szoros kormányzati ellenőrzés nélkül működni. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy mindez pazarláshoz, az előjogok fű alatti osztogatásához, végső soron pedig felelőtlen gazdálkodáshoz vezet.

Ezeknek a felszámolása egybeesik a kormánynak azzal a céljával, hogy megakadályozza a közpénzek elszivárgását. A közpénzek elköltésének szigorú ellenőrzése miatt volt szükség arra is, hogy néhány, az ország, az adófizetők teherbírását ma meghaladó beruházást még idejében leállítson vagy későbbre halasszon a kormány. Az előző kormányzat ma bennünket ezért hevesen bíráló volt miniszterei tudják a legjobban, hogy költséges terveik megvalósítására már az előző kormány sem volt hajlandó biztosítani a pénzeszközöket.

Tisztelt Ház! Költségvetési terveink nem jelentik az állam szerepének növelését, csak saját hatáskörében annak határozottabb cselekvését. A Fidesz cselekvőképes, feladatait ellátni képes államot kíván. A GDP mostani 47 százalékáról 1999-re 45 százalékra csökken az állami újraelosztás mértéke. A gazdaság önszerveződésének ebben a szellemben egyre nagyobb teret kívánunk biztosítani, egyre több pénzt kívánunk kinn hagyni az állam polgárainál.

A legfontosabb társadalmi célok elérésére előirányzott összegeket megtaláljuk ebben a költségvetésben, de nyilvánvalóan őszintén és világosan kell beszélni arról, hogy sok, teljesen jogos társadalmi igénynek nem tud ez a költségvetés megfelelni. Az előző kormányt alkotó pártok ma ellenzékben előszeretettel kérik számon azt, hogy miért nem jut egyik vagy másik társadalmi célra több pénz. De olyan követelések is megfogalmazódnak, amelyek csak hosszabb távon megvalósítható tervek azonnali valóra váltását akarják. Mondják ezt annak dacára, hogy 1994 és '98 között, hogy egy példát vegyünk, a nyugdíjak reálértéke csökkent, most pedig végre növekszik. De nem olyan mértékben - mondják az ellenzék soraiból. Nőnek a bérek, de nem olyan mértékben - panaszkodnak, és a parlamenti demokrácián túli eszközök bevetésével fenyegetőznek azok a szakszervezeti vezetők, akik megértőleg támogatták a megszorító Bokros-csomagot. Érvelésük szerint 1994-től '98-ig azért volt négy szűk esztendő, ha nem is Tocsik Mártának, de legalábbis a bérből és fizetésből élőknek, hogy 1999-re már tejjel és mézzel folyó Kánaán jusson az embereknek osztályrészül. Saját könyvelésük és leltáruk szerint tele kasszát hagytak az új, 1998-ban megválasztott polgári kormányra.

Sajnos, ez a mérleg, igen tisztelt képviselőtársaim, hamis, körülbelül annyira felel meg a valóságnak, mint a Postabanknál folytatott korábbi könyvvizsgálatok. Az új kormány az átvételkor a leltárt ellenőrizve, pontról pontra hatalmas hiányokat talál, és ez a leltár még nem fejeződött be. Egy ilyen pénzelnyelő fekete lyuk volt a Postabank, amely részben állami, részben lakossági pénzből valószínűleg színlelt szerződésekre, ráfizetéses bulvárlapokra, magántévé támogatására költött óriási összegeket.

(10.10)

Ilyen volt az oly sikeresnek mondott privatizációs és koncessziós szerződések egy része, melynek során titkos záradékok húznak ki ma milliárdokat az állam zsebéből. Ilyen tétel volt a pártérdekből kinevezett közalkalmazottak végkielégítése az új kormány hivatalba lépése előtt, még az előző kormány által foganatosítottan. Ilyen tétel továbbá a Nemzeti Színház építési feltételeinek mindenfajta kormányfelhatalmazás nélküli jogtalan, önkényes megváltoztatása az adófizetők kárára. Ilyen a Magyar Fejlesztési Bank vagy a Nemzeti Bank bécsi leányvállalata által okozott óriási kár. Az így elveszett 200-300 milliárd forintból biztosan többre juthatna ma az ország.

Mindezek fényében a jövő évi javulásokat fitymáló volt kormánypárti megnyilvánulások súlytalanok; ehelyett, tisztelt képviselőtársaim, szívesen hallgatnánk azt, amikor számot adnak arról, hogy hová lett ez a 200-300 milliárd elúszott forint.

Tisztelt Ház! A mostani javaslat alapját közösen vallott értékek jelentik. Tudjuk, hogy egyszerre lehetetlen valamennyi területen áttörést elérni, a társadalmi felemelkedés követelményét egyeztetni kell az ország versenyképességének igényével. Ez a feladat nem megoldhatatlan, de a gazdasági és a politikai élet szereplőinek együttes munkáját kívánja.

Az egyik legfőbb ellenségünk az infláció, amely jövőre ismét csökken, és várhatóan mértéke nem haladja meg a 11 százalékot. Nem véletlen, hogy a kormány máris jelentősen csökkenti a vállalkozások terheit, s ezzel azt kívánja kifejezésre juttatni, hogy számít a polgárok alkotóerejére és kezdeményezőkészségére. Erről szól a társadalombiztosítási járulék jelentős mértékű csökkentése.

Tisztelt Országgyűlés! Ez a költségvetés fontos állomás a magyarországi hosszú gazdasági átmenet lezárásában. Tíz éve már, hogy megindult a szocializmus romjain az a próbálkozás, amelynek ma már az elnevezésében sem tudunk egyetérteni; van, aki rendszerváltásnak nevezi, mások rendszerváltoztatásnak hívják, ismét mások semlegesen átmenetről beszélnek. Emlékezzünk arra, hogyan is festett az elképzelés, amelyet a jövőbe vetítve elképzeltünk a magyar fejlődésről! Úgy hittük, hogy a demokrácia és a szabadpiac egyszerre teremthető meg a '90-es Magyarországán. Politikától független, autonóm gazdasági eszméje volt ez a tiszta pálya kiépítésének igénye, ahol a tehetségesek jutnak a legtovább.

A évtized során át kellett értékelni az állam szerepéről vallott felfogást. A társadalomban olyan nemkívánatos folyamatok indultak el és erősödtek meg, amelyek az őszinte demokratának és a biztonságos polgári piacgazdaság híveinek nem lehetnek helyeselhetőek.

Tisztelt Ház! Az elmúlt évtized gazdasági változásai óriási árat követeltek a polgárok döntő többségétől. A jövedelmek közötti olló túlságosan tágra nyílt, az utóbbi években a felső egymillió részesedése az összjövedelemből dinamikusan nőtt, míg a középrétegek és a szegények pozíciója jelentősen romlott. Ebben a helyzetben felelős kormánynak nem lehet egyéb társadalompolitikai célja, mint a középrétegek talpra állítása és a szegénység továbbterjedésének megakadályozása, annak megakadályozása, hogy a középosztály alsó része reménytelenül és végérvényesen a szegények közé csússzon. A kormány biztosítani akarja a felemelkedés lehetőségét a veszélyeztetett társadalmi csoportok számára, azok számára, akik saját erejüket, törekvésüket hajlandóak beleadni e cél elérésébe. Ezért is mondhatjuk joggal, hogy ez a költségvetés a családok gyarapodásának költségvetése.

Sokan nevezték bátornak ezt a költségvetést. Ez a megállapítás helytálló: bátor, de nem vakmerő. A köztársaság kormánya valóban kormányozni akar, és nem pedig sodortatni magát az eseményekkel; ha kell, gyorsítani, tartalékot képezni, és a veszélyes zátonyokat mindenképpen kikerülni. Hogy ez sikerüljön, az mindannyiunk közös érdeke.

Örömmel hallgattam az Állami Számvevőszék igen tisztelt elnökének beszámolóját, amely értékelte a kormány erőfeszítéseit, hogy formájában is az előző évekénél jobb, áttekinthetőbb, ellenőrizhetőbb költségvetése legyen az országnak. Az ÁSZ ezzel elismerte törekvéseinket, ugyanakkor jogos észrevételük az, hogy a költségvetés teljes körű megújításának ez a javaslat még természetesen nem tesz eleget.

A költségvetést még az előző kormány készítette elő, ezért alapos átdolgozása ellenére sem vallhatjuk teljes mértékben saját magunkénak. Igen tisztelt Képviselőtársaim! A görög mitológiában jártas hallgatóim bizonyosan értik, amikor azt mondom, hogy nagy az az Augiász istállója, amit ki kell takarítani, de az új kormányban megvan Herkules ereje, elszántsága, határozottsága és kitartása, és végre is hajtja azt, amit a polgárokkal együtt eltervezett.

Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja támogatja az 1999. évi állami költségvetésről szóló javaslat elfogadását. Képviselőtársaim a vitában részletesen kifejtik majd frakcióm véleményét.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)

Forrás: parlament.hu