DR. TABAJDI CSABA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Több mint egy hónappal ezelőtt zajlottak le a helyhatósági választások, és az önkormányzati választásokon második ciklusra megválasztották a nemzeti és etnikai kisebbségek helyi kisebbségi önkormányzatait. Ez azt jelenti, hogy az ország ezer településén, pontosabban 988 településen választottak helyi kisebbségi önkormányzatokat. Ugyanakkor máig nincs eredmény, a Belügyminisztérium által felügyelt Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal máig nem tette közzé az összegzéseket. Pontosabban, miután benyújtottam az interpellációmat, hirtelen megtanultak számolni, (Derültség.), és összeadták az eredményeket; hiszen október 19-én és 27-én az interneten közöltek ugyan részadatokat, de október 27-én még 77 helyi kisebbségi önkormányzat hiányzott az ő statisztikájukból.

Szeretném képviselőtársaimat tájékoztatni arról, hogy nem arról szólt a történet, hogy ennyi jegyzőkönyv volt akkor még tisztázatlan. Hét jegyzőkönyvet kellett ellenőrizni, és egy helyen kellett mindössze a helyi kisebbségi önkormányzati választást megismételni, méghozzá Budapest egyik kerületében. Vagyis máig nincs sem a magyarországi kisebbségek, sem a magyar közvélemény számára elérhető összegzés.

Tulajdonképpen azt firtatnám, és azt szeretném az államtitkár úrtól megkérdezni, hogy vajon mi a magyarázata ennek. Az interpellációmat föltehettem volna Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszonynak is, hiszen ő felügyeli a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségeket. Ugyan ön felügyeli, pontosabban a Belügyminisztérium felügyeli a Központi Nyilvántartó és Választási Hivatalt, és én nem a hivatalos végeredményt, pusztán az összegzést és az összegzés elmaradását kérem számon.

Szeretném azt is jelezni, hogy mint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése magyar delegációjának tagjaként is kerültem bizottsági ülésen kényelmetlen helyzetbe; nem tudtam megmondani, hogyan és miképpen változott Magyarországon a kisebbségek, a helyi kisebbségi önkormányzatok száma. Mára ezt az adatot tudom, hiszen tegnap ez a hivatal gyorsan elkészítette; ugyan máig nem férhető hozzá, az interneten sem található meg, és a nyilvánosság számára nem érhető el.

Szeretném kérdezni államtitkár urat, mi a magyarázata annak, hogy ez az összegzés egy hónapot váratott magára. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu