DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony, Államtitkár Úr! Az 1999. költségvetési törvényjavaslat egyik kulcsszáma a 11 százalékos infláció: ez egyrészt következmény, másrészt építkezési alap az 1999-es költségvetési törvényjavaslatban.

Építkezési alap a jövedelmek várható alakulása szempontjából, de valamennyi réteg jövedelmének alapján is, de nem veszi figyelembe a költségvetési törvényjavaslat azt, hogy a fogyasztási kosár különböző rétegeknél igen eltérő, hogy például a nyugdíjasok elsősorban élelmiszerre, gyógyszerre, lakásfenntartásra költenek. Ezen javak árszínvonala lényegesen jobban nőtt eddig is, és várhatóan a jövő évben is, mint 11 százalék, s ezért enyhén szólva nem értem szakmailag, hogy miért van ez a 11 százalékos alapszám.

Nem akarom a KSH adatait felsorolni, hogy '89-től mostanáig hogyan nőtt az élelmiszerek, a lakásfenntartási javak és a gyógyszerek ára, de egyértelmű, hogy a 11 százalék ilyen szempontból nem megalapozott a nyugdíjasok szempontjából. Tehát ha 14,2 százalékról vagy akárhány százalékról is beszél a kormány, az a nyugdíjasok számára valószínűleg nem Kánaánt jelent!

A költségvetési törvényjavaslat a 11 százalékból indul ki, és helyesen teszi azt, hogy viszonylagos egyensúlyra, a költségvetés viszonylagos egyensúlyára törekszik. Ez megköveteli a bevételi terv teljesítését. Szükség van erre a tervezett 4 vagy 5 százalékos növekedésre - a növekedés alapja azonban a beruházás. A beruházás pénzügyi forrása pedig a háztartások nettó megtakarítása.

Az 1998-ig bekövetkezett megtakarítási határhajlandóság valószínűleg nem alakul olyan kedvezően a következő, vagy azutáni években. Erre van is egy mondat az általános indoklásban, a KSH jelentése szerint ugyanis ebben az évben már igen erősen emelkedett a tartós fogyasztási cikkek forgalma: a gépjármű- és alkatrészeladások az 1998. év elejétől kezdve minden hónapban 60-90 százalékos emelkedést mutattak.

(20.30)

Ezen javak eladásának mennyisége 1998. januártól augusztusig 77 százalékkal volt több, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A bútorok és műszaki cikkek eladásában májustól szintén igen jelentős forgalomütem-gyorsulás következett be; fogyasztásvizsgálatok szerint a háztartásban lévő gépek számottevő amortizációja miatt ezen javak kereslete a következő években is emelkedik. Mindezen tények igazolják, hogy a magas árfekvésű tartós fogyasztási cikkek keresletének jelentős növekedése miatt a háztartások jövedelmükből várhatóan egyre kevesebbet takarítanak meg a jövőben, sőt eddigi megtakarításaikat is fogyasztásra használhatják fel, így csökkenhet a nettó megtakarítás, ezáltal mérséklődik a beruházások pénzügyi forrása is.

A megtakarítások növekedését negatívan befolyásolja az is, hogy 1999-ben már nem érvényesíthető az állampapírok utáni adókedvezmény. Jó lett volna, ha a döntéshozók figyelembe veszik azt a tényt, hogy 1998. augusztus végén a nem hitelintézeti értékpapírok 46 százaléka állampapír volt.

Az eddigi növekvő megtakarítási határhajlandóság nemcsak a beruházásokra hatott kedvezően, hanem ahogy Keynes megfogalmazta, a fogyasztási cikkek árát is nyomta, vagyis csökkentette az inflációt. Így a következő évben a megtakarítások mérséklődése, vagy esetleges mérséklődése az inflációra is kedvezőtlen hatással lehet, ami a költségvetés kulcsszámát, a 11 százalékos tervezett inflációt is esetleg növelheti.

A vállalkozók beruházási motivációját a kamatláb- és a profitvárakozások befolyásolják. Azonban a vállalkozók jól tudják azt is, hogy a tőzsdei folyamatok egyre jelentősebb hatással vannak a beruházásokra. Keynes így fogalmazza meg az 1930-as években is: "A tőzsde nap mint nap újraértékel sok beruházást. A beruházásokat nem annyira a hivatásszerű vállalkozók valódi várakozásai szabályozzák, mint inkább azoknak az embereknek az átlagos, a részvények árában megmutatkozó várakozásai, akik az értéktőzsdén kereskednek." A tőzsdei folyamatok egyértelműen figyelmeztethetik a kormányt, hogy ezt a keynesi gondolatot a beruházásoknál feltétlenül figyelembe kell venni az 1999-es évben is.

Az is közismert, hogy a tőke nemzetközi mozgása jóval szabadabb, mint az áruké, és ez is sok bizonytalanságot jelent a beruházási javak piacán. Mindezek alapján egyértelmű, hogy a tervezett 12 százalékos beruházás helyett helyesebb lett volna mintegy 8 vagy 9 százalékos beruházással számolni, és a GDP növekedését a nemzetközi bizonytalansági tényezőket is figyelembe véve alacsonyabb szinten meghatározni.

A tartós fogyasztási cikkek forgalmának jelentős növekedése szükségszerűen növeli az importot, aminek következtében a külkereskedelmi mérleg egyenlege is romlik. Emiatt a folyó fizetési mérleg is kedvezőtlenül alakulhat. Ugyanakkor nincs semmi biztosíték arra, hogy a külföldi tőkeerő-beáramlás fedezni fogja a folyó fizetési mérleg romlását. Ezt a kedvezőtlen tendenciát a turizmus fejlesztésével ellensúlyozhatja a kormány. Ehhez azonban szükség van a turizmus kínálatának nagyobb mértékű fejlesztésére.

Az idegenforgalom vagy helyesebben a vendégforgalom jelentősebb növekedése elképzelhetetlen a közlekedés fejlesztése nélkül. Lakóhelyemen, Hajdúszoboszlón hiába korszerűsödnek, fejlődnek a gyógyfürdők, ha a várost átszelő 4-es számú főút elviselhetetlen zajszintet eredményez az ott eldübörgő bádogcsordák következtében.

Megköszönöm, hogy az 1999-es költségvetési törvényjavaslat az ez évi költségvetési törvényhez hasonlóan kiemelt jelentőségű beruházásként szerepelteti a 4. számú főút Hajdúszoboszlót elkerülő szakaszának megépítését, de a Közlekedési Minisztérium terveivel ellentétben 2002-ben, hanem 2000-ben már be kellene fejezni az útépítést. Úgy gondolom, elégséges módon bizonyítottam, hogy ez nemcsak Szoboszlónak, hanem a nemzetgazdaságnak is érdeke.

Az 1999. évi költségvetési törvényjavaslat legnagyobb feszültségét abban látom, hogy az elosztási feladatokat nem jól oldja meg. Miniszterelnök úr 1998. szeptember 8-án a kormány munkáját értékelő beszédében kijelentette: "A dagály mindenkinek a hajóját felemeli. A polgári koalíció kormánya ezzel a szemlélettel fogott hozzá gazdaságpolitikájának kialakításához." Ezzel miniszterelnök úr azt állítja, hogy a gazdasági növekedés önmagában megoldja a szegények gondját. Sajnos az 1999. évi költségvetési törvényjavaslat ebben a szellemben készült el. Pedig a Rómában 1990-ben megtartott tanácskozáson 15 neves tudós bizonyította, hogy a dagály, illetve a növekedés nem emel fel minden hajót, mert apály idején sok hajó a sárba ragad.

Nem csupán a keresztény etika, de a szociáldemokrácia is ezt az álláspontot képviseli. Sok szaktekintély bizonyítja, hogy a piac nem képes az igazságosság megvalósítására, az államnak az egyének jogainak védelmében elsősorban az alsóbb osztályokra és a szegény sorsúakra kell tekintettel lenni, a gazdagok amúgy is körül vannak véve saját védőbástyáikkal, s így kevésbé szorulnak rá állami védelemre, míg a szegények tömegei, akik semmilyen saját eszközzel nem rendelkeznek érdekeik megvédésére, kizárólag az államra támaszkodnak - mondta XIII. Leó pápa 1891-ben.

Sajnos az 1999. évi költségvetési törvényjavaslat sem az adórendszer, sem a költségvetési kiadások szempontjából nem támogatja kellően a szegényeket. Nem a szegények szavazathatalma miatt kell választás előtt nagyokat ígérni, hanem a költségvetési törvényjavaslatban cselekedni. Michael Törster és Tóth István szegénységgel és egyenlőtlenséggel foglalkozó tanulmánya rámutat, hogy a jövedelemegyenlőtlenségek meghatározója a munkaerő- és a tőkepiac mellett a szociálpolitika.

Hazánkban az elsődleges jövedelmekből származó jelentős egyenlőtlenségeket az 1999. évi költségvetési törvényjavaslat nem tervezi szociális jövedelmekkel mérsékelni. A lakóhely és a szakképzettség is jelentősen befolyásolja a szegénységet, bizonyítja ezt választókörzetem háztartásainak jövedelmi helyzete. A jövedelemegyenlőtlenségek alapján hazánk a 90-es évek elején az OECD-országok körében az elsők között foglalt helyet a legalacsonyabb és legmagasabb jövedelemmel rendelkező társadalmi csoportok közötti távolság alapján. Ez a tény is a költségvetési törvényjavaslat újragondolását igényli egyrészt az adórendszer, másrészt a költségvetési kiadások szerint.

Ennek kapcsán az áfa-vitában részletesen szóltam több olyan kérdésről, ami eredményes lehet a szegénység enyhítése érdekében. Jó lenne, ha a költségvetési törvényjavaslat beterjesztői figyelembe vennék Rogers megállapítását, amely szerint az egyéni jólétek nem függetlenek egymástól, a szegények jövedelme a gazdagok jólétét is befolyásolja. Hosszú távon feltétlenül igaz ez a megállapítás. A szegények felkarolása azonban elképzelhetetlen jól kidolgozott, megalapozott költségvetési eszközök nélkül.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu