DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, félreértés áldozata lett Göndör képviselőtársam. Nem azt mondtam, hogy erre a kormányra a január 1-től hatályos törvények lesznek érvényesek (Göndör István: A nyugdíjtörvénnyel kapcsolatban!), azt mondtam, hogy az abban az időben hatályos érvényesek egy adott aktus megítélésekor, például a nyugdíjemelést, amit január 1-jén kell végrehajtani, azt a január 1-jén hatályban levő törvények szerint kell megtenni. Ennyi volt az állításom.

A gyermekvédő szolgálatokat illetően pedig egyetértek az értékelésével, azt gondolom, hogy ezek a szolgálatok kifejezetten fontos szolgálatok, és valóban, ahogy a miniszter úr is elmondta, igen sok gyermeket kell a gondozásukba venniük. Könnyen el tudom képzelni, hogy elírás került a költségvetési törvény normatívájába (Derültség az MSZP soraiban.), már találtam hasonlót a törvény kapcsán belőle, ahol egyébként a nyilvánvaló normák kapcsán egy elírás került a támogatás igénybevételéhez.

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu