DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Hegyi Gyula Képviselő Úr! Ön szóba hozta a társadalmi deficit problémáját, mint ahogy megemlítette ezt egy kétpercesben az én hozzászólásom után is. Én is azt gondolom, hogy ez a költségvetés messze nem tud annyit tenni, hogy ezt a társadalmi deficitet, ami felhalmozódott - nemcsak a Bokros-csomag miatt - egy költségvetéssel korrigálni lehetne. Ugyanakkor, gondolom, ön sem vitatja, hogy éppen azokon a területeken, ahol ez a deficit felhalmozódott - a családok problémája, az oktatás problematikája, az egészségügy, bár az egészségügyben nem különösen hangsúlyosan, de az összes többire és a közbiztonságra is igaz az -, van egy mérhető forrásbővülés, amellyel ezt a társadalmi deficitet csökkenteni akarjuk.
A másik: ön azt is tudja - hiszen itt volt, amikor az adó jellegű törvényeket elfogadtuk -, hogy a gazdasági miniszter és a szociális miniszter rendelete alapján a Munkaerő-piaci Alapból azok a foglalkoztatók, akik alacsony bérrel foglalkoztatják a munkavállalóikat, és a megemelt egészségügyi hozzájárulás gondokat jelentene, egy megfelelő technikával forrásokhoz fognak jutni.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés