DR. HEGEDŰS MIHÁLY, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy a Független Kisgazdapárt nevében szólva összevonjam a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999. évi költségvetését, és együtt értékeljem az Állami Számvevőszék 326/1. számú véleményével.
Igen nehéz húsz percben véleményt mondani az ország költségvetésének legjelentősebb hányadát kitevő, mintegy 1611 milliárd forintnyi tételről. Összegzésként el kell mondanom, hogy a Független Kisgazdapárt ezt a törvényjavaslatot támogatja, és javasolja, hogy a tisztelt Ház szavazataival is támogassa. Támogatjuk annak ellenére, hogy a törvényjavaslat egyes stratégiai elgondolásaival - főleg a Nyugdíj-biztosítási Alap költségvetését illetően - nem értünk egyet.
Örömmel fogadjuk azt a tényt, hogy az Egészségbiztosítási Alap költségvetése végre reálértékben emelkedést mutat, de az emelkedés alacsony mértékét elégtelennek tartjuk. Felmerül a kérdés: ha ilyen hibákkal terhelt a költségvetés, akkor miért javasoljuk elfogadását?
Válaszunk egyszerű: ez a törvényjavaslat eredetét tekintve két részre osztható. Az első része az az alap, amelyre a koalíciós kormány törvényjavaslatát építeni kényszerült. Ez az alap sajnos - az előző kormány működése következtében - megbízhatatlan, ingoványos talajra kénytelen épülni.
Mit értek bizonytalan, ingoványos talajon? Elsősorban annak a több mint 300 milliárd forintnak a hiányát, amelyet a koalíciós kormány vizsgálatai feltártak. Így a második rész természetesen nem képes teljesíteni minden elvárást, amit az ország polgárai kormányunktól programunk alapján elvártak.
Ha figyelembe vesszük ezt a több száz milliárd forintos hiányt, akkor rádöbbenhetünk, hogy a költségvetés hiánya jóval nagyobb lesz, mint azt az előző kormány állítja, a hiány csaknem megduplázódhat. A Nyugdíj-biztosítási Alap az előző kormány nyugdíjreformjának köszönhetően, hibás gazdasági elképzelések miatt kénytelen rossz törvényre alapozni jövő évi költségvetését.
(9.30)
A Független Kisgazdapárt a koalíciós kormány kényszerhelyzete miatt támogatja a törvényjavaslatot, és abban bízik, hogy a jövőben ennél jobb törvényjavaslatot leszünk képesek előterjeszteni.
Az Egészségbiztosítási Alap költségvetéséről beszélve nem mehetünk el az elmúlt négy év történései mellett. Ez a négy év az egészségügy számára csődsorozatot jelentett. Ezt alátámasztja az a parlamenti nyílt vitanap, amelyet az előző kormány rendezett. Ennek a vitának kapcsán hivatalos kiadvány is megjelent, amelyben leírták, hogy az egészségügy az elmúlt négy évben jelentősen hozzájárult a nemzetgazdaság konszolidációjához. Ez azt jelentette, hogy a magyar egészségügy működési költsége reálértékben 20 százalékban csökkent. Tehát a koalíciós kormánynak vissza kell pótolni azokat a forrásokat, amelyeket az elmúlt négy évben kivontak az egészségügyből.
A biztosításpolitikának segíteni kell, hogy az egészségpolitika céljai megvalósuljanak. Tehát a finanszírozás az az eszközrendszer, az a lehetőség, amellyel egy jó nemzeti egészségpolitikát meg lehet valósítani. Ez a Független Kisgazdapárt véleménye szerint azt jelenti, hogy ne a pénzügyi politika uralkodjon az egészségpolitikán, hanem szolgálja annak megvalósítását.
Sajnos, a szűkre szabott időkeret nem teszi lehetővé, hogy tételesen foglalkozzam a költségvetési törvényjavaslattal. De néhány szót ejtenék egy nagyságában és politikai hatásában is fontos fejezetről, a gyógyszer-támogatási kiadásokról. Megértem az Állami Számvevőszék aggályait. A tervezett 123 milliárdos gyógyszertámogatás csak 1-2 százalékkal haladja meg az 1998. évit. Itt nem érvényesül a természetbeni egészségügyi ellátások 12,8 százalékos emelési szándéka. Mivel ez az összeg az előző évekkel ellentétben zárt összeg, csak akkor lesz tartható - de tartható lesz -, ha olyan betarthatóságot biztosító rendszerbeli változások kerülnek bevezetésre, amelyek hibátlanul működnek. Én ezt azért tartom aggályosnak, mert ezen rendszerbeli változtatások kiváló informatikai hátteret feltételeznek, és ez ma még nem közelíti meg a kívánatos színvonalat. Úgy vélem, talán megnyugtatóbb lenne, ha ezen pénz zártságát feloldanánk, mivel a megvalósulásban túl sok bizonytalan faktor játszik szerepet.
Tisztelt Képviselőház! Engedjék meg, hogy a Nyugdíj-biztosítási Alap stratégiai gondjaival talán egy kicsit részletesebben foglalkozzam. A nyugdíjjal kapcsolatos törvények felaprózottsága miatt, amely a Horn-kormány 1997. évi nyugdíjreformjának köszönhető, nem egészen nyilvánvaló, hogy mihez kapcsolódóan lehet a nyugdíjak tartalmi kérdéseiről beszélni. Úgy tűnik, hogy a Nyugdíj-biztosítási Alap költségvetéséről készült törvényjavaslat szolgáltatja erre talán a legtöbb okot. Aligha lehet kérdéses, hogy a korszerű nyugdíjrendszer alapfeltétele a korszerű informatikai infrastruktúra. A törvényjavaslat kimondja, hogy jövőre az informatikai infrastruktúra fejlesztésére 555 millió forint áll rendelkezésre. Arról azonban semmit sem mond, hogy ez az összeg végül is mire fordítódik. Köztudott, hogy az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság egyelőre képtelen központi és egyéni nyilvántartások vezetésére.
A Független Kisgazdapárt örömmel fogadta volna, ha a törvényjavaslat szót ejt arról, hogy ez az összeg e célra fordítódik-e, mikorra várható a központi és egyéni nyilvántartások kiépülése. Bármilyen összegről csak ezen összefüggésben érdemes igazán szót ejteni. Azt határozottan le kell szögezni, hogy nem lehet pénzügyi akadálya a korszerű informatikai infrastruktúra kiépítésének. De a kérdés fontossága miatt erről több részletet kellett volna közölni az előterjesztőnek. A Független Kisgazdapárt a javasolt 550 millió forintnál nagyobb összeg e célra fordítását is hajlandó támogatni, ha annak célja a jelzett áldatlan helyzet mielőbbi felszámolása.
Tisztelt Képviselőház! Nem lehet kétséges, hogy a törvényjavaslat kapcsán a hajdani kormánypártok vezérszónokai a nyugdíjasokat ért, e törvényjavaslatban szereplő méltánytalanságot fogják felhánytorgatni. Kétségtelen, hogy a nyugdíjak emelésének mértéke nem éri el a Horn-kormány által ígért szintet, de döntésre a koalíciós kormány azon kényszerpálya miatt kényszerült, amelyre az előző kormány helyezte.
Ennek ellenére meggyőződéssel állítom, hogy a lehetőségekhez képest a kormány javaslata a legkorrektebb és a legméltányosabb akkor, amikor a szelektív nyugdíjemelésre tesz javaslatot. Mint ismert, e szelektív nyugdíjemelés az alacsony nyugdíjjal rendelkezők esetén magasabb kulcs szerinti emelést jelent. A Független Kisgazdapárt tisztában van azzal: a kormány által végül is választott megoldást csak úgy lehet legkorrektebbnek és legméltányosabbnak nevezni, ha jelezzük, hogy ez csupán a lehetőségekhez képest igaz. Ugyanis tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy a nyugdíjskála összenyomása a nyugdíjrendszer jövője szempontjából nem túl biztató.
De nézzük, hogy esetünkben mi is az a "lehetőségekhez képest"! Az előttünk fekvő törvényjavaslatban 84,5 milliárd forint szerepel olyan összegként, amelyet a költségvetés támogatásaként nyújtani köteles a nyugdíjreform során kieső járulékbevétel miatt. Joggal borzadunk el ezen összeg nagyságától, kedves képviselőtársaim. S ez volt az oka annak, hogy a múlt csütörtökön támogattuk azt a módosító javaslatot, hogy a biztosítottak által a nyugdíjpénztárnak fizetendő járulék jövőre ne emelkedjék 7 százalékra az idei 6 százalékról. Ezzel elértük, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagság miatt költségvetési támogatás ennél szerényebb összegű lesz, remélhetőleg kissé 70 milliárd forint alatt marad. De még így is feltehető a kérdés: miért kell a központi költségvetésnek jövőre 70 milliárd forinttal támogatni a Nyugdíj-biztosítási Alapot amikor ez az összeg tulajdonképpen rendelkezésre áll, csak éppen a járulékfizetők nyugdíjpénztárba fizetik? Sőt ne feledjük, hogy ez az összeg jövőre még magasabb lesz, és ez így megy évtizedekig. A Horn-kormány és az előző kormánykoalíció által végrehajtott nyugdíjreformnál vagyunk, melyet, szeretném emlékeztetni ellenzéki képviselőtársaimat, az akkori ellenzék, a jelenlegi kormánykoalíció pártjai közül egyetlenegy sem szavazott meg.
A Nyugdíj-biztosítási Alap költségvetése kapcsán a nyugdíjreform felidézése nem önkényes. A kormányt törvény kötelezi arra, hogy minden évben e költségvetés kapcsán tájékoztassa az Országgyűlést az alap bevételeire és kiadásaira vonatkozó 5, illetve 50 évre vonatkozó előrejelzésekről, ami nem nélkülözheti a demográfiai folyamatok áttekintését sem. Ennek a kormány eleget is tett, és a szóban forgó tájékoztató csatolva van a törvényjavaslathoz, mint képviselőtársaim bizonyára látták és tanulmányozhatták.
A tájékoztató három dolgot tart fontosnak elmondani a megreformált második pillérről. Az első az, hogy abban jelentős tőke halmozódik fel, amely a 2008 utáni években eléri a GDP 10 százalékát, 2022-re a 30 százalékát és 2040 után valamikor az 50 százalékát. Nincs okunk kételkedni, hogy ez így igaz. A szöveg úgy folytatódik, hogy ez a tőke komoly szerepet kaphat a tőkepiac alakításában. Még ebben sincs okunk kételkedni, ekkora tőke valóban komoly szerepet kaphat a tőkepiac alakításában.
(9.40)
De miért szerepel a "kaphat" feltételes módban? Lehet, hogy mégsem kaphat? De ne akadjunk fel ilyen apróságokon! Tegyük fel, hogy a nyugdíjpénztárakban összegyűlt tőke komoly szerepet kap a tőkepiac alakításában! Több szakértőtől érdeklődtem, hogy ez mit jelent. Válaszuk egybehangzóan az volt, hogy a nyugdíjpénztárak pillanatokon belül a tőkepiac, a tőzsde főszereplői lesznek. Ebben nincs okom kételkedni. Viszont a nyugdíjpénztárakban összegyűlt tőkével szemben az a költségvetési támogatás áll, melyet a Nyugdíjbiztosítási Alap hiányát pótlandó az állami költségvetés ad. Az állami költségvetés pedig csak akkor tud adni, ha ezt az összeget vagy adóból beszedi, vagy hitelt vesz fel. Így egyfelől van egy jelentős tőkénk, másfelől van jelentős, feleslegesen kivetett adó vagy felvett hitel. Ez olyan, mint egy luftballon felfújása.
Ezért kijelenthetjük, hogy a tőkepiac alakításában való komoly szerep semmiféle érdemleges szereppel nem bír. Olyan, mintha semmi sem történt volna. Valami azért történt, kedves képviselőtársaim, de abban nincs sok köszönet. Nem elhanyagolható költségei vannak a léggömbfúvásnak.
A második, amit a tájékoztató fontosnak tart elmondani az, hogy ez a tőke növeli a nemzetgazdasági szintű megtakarításokat. Ha növeli, akkor minden rendben van, hiszen van haszna a nyugdíjreformnak. A tájékoztató egy ábrát is közöl, amelyben azt láthatjuk, hogy a nyugdíjrendszerben felhalmozott tőke mennyivel múlja felül azt az adósságot, amely a nyugdíjreform okozta hiány miatt keletkezett. Az ábra szerint a kettő különbsége tetemes.
Mindezzel kapcsolatban csupán az a probléma, hogy az előterjesztő valamiről megfeledkezett. Azt készségesen elhiszem, hogy a második pillérben felhalmozott tőke felülmúlja az adósságot. Ez azért történhet, mert a nyugdíjpénztárak nem csupán állampapírokat vásárolnak, hanem hosszabb távon, az állampapíroknál magasabb hozamot hozó részvényeket is. De a semmiből nem lesz valami! A nyugdíjpénztárak azért vásárolhatnak részvényeket, mert nem vásárolják meg az összes állampapírt, amit az állam kibocsátott. Ha viszont nem vásárolják meg az összeset, akkor azt csak más valaki tudja megtenni. Olyan valaki, akit a nyugdíjpénztárak a részvényvásárlásban megelőztek. Ez így nulla összegű játék. Kimondhatjuk tehát, hogy téves volt a Horn-kormány azon meggyőződése, hogy néhány százaléknyi nyugdíjjárulék innen odapakolásával növelni lehet a megtakarításokat. Ha ez így igaz, akkor mivégre való az egész?
De van még egy harmadik érv is, ami úgy hangzik, hogy a tőkefedezeti pillér hozzájárul a nyugdíjrendszer hullámvölgyeinek enyhítéséhez, mert a kedvezőbb években tartalékol, a romló demográfia éveiben kezd járadékot fizetni. Habár, ahogy a tájékoztatóban szerepel, az a megfogalmazás nem egészen pontos, de érthető, hogy mire gondolt a szerzője. Nos, ebben sincs okunk kételkedni, de feltesszük azt a kérdést, hogy mi ennek a hullámvölgyenyhítésnek az ára? Nos, rettenetes. Nem történik ugyanis egyéb, mint egyfajta előtörlesztés, a hullámvölgy magas kiadási törlesztésének előrehozása. Erre sokkal célszerűbben, racionálisabban is lehetne tartalékolni, például az államadósság törlesztésével.
Mindent összevetve meg kell állapítanunk, hogy a nyugdíjreform munkálataiból a tájékoztatóba másolt indoklások nem helytállóak. Sőt azt is kijelenthetjük, hogy ezen, illetve ezekhez hasonló állításokkal az előző kormány félrevezette az országot, saját képviselőcsoportját, sőt, ahogy a múltkoriban itt a tisztelt Házban lehetett hallani, még saját miniszterét és államtitkárát is.
Szeretném leszögezni, hogy a Független Kisgazdapártnak nincs kifogása a többpilléres nyugdíjrendszer ellen. Ami ellen kifogása van, az a második pillér létrehozásának módja. Ahogy ez megvalósult, az ország elemi érdekeit sérti és önveszélyes. A Független Kisgazdapárt ezért - és ezt sohasem rejtette véka alá - kezdeményezi az előző kormány által áterőltetett nyugdíjreform felülvizsgálatát. Mindezt úgy is fogalmazhatjuk, hogy az előző kormány elmulasztotta a nyugdíjrendszer reformját, helyette hirtelen felindulásból közgazdasági szakszerűség helyett közgazdasági illúziókat kergetve és ideológiát gyártva összetúrta a nyugdíjrendszert. A koalíciós kormánynak és a kormánykoalíciónak, akarja, vagy nem akarja, rendet kell tenni Augiász istállójában.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt tudom, hogy ezzel a Független Kisgazdapárt véleménye vihart fog kavarni a parlamentben, a nagytőke és a nemzetközi nagytőke képviselőivel szemben is. De úgy gondolom, mindez még nem is egy, hanem több misét is megér, hiszen alapjaiban veszélyezteti az elmúlt évi nyugdíjrendszer, nyugdíjreform a jelen fiataljai jövő nyugdíját. Arra kérem önöket, hogy ha lesz hozzászólás, lesz vita, ne indulatoktól terhes legyen, hanem próbáljuk meg számokkal, érvekkel alátámasztani, aminek mi örömmel állunk elébe.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés