DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Támogatom Keller László képviselő úr javaslatát (Derültség.), a javaslat ugyanis megalapozott. Önök most jól mulatnak. Azt gondolom, azon jobban kellene mulatni, hogy egy ilyen javaslatnak körülbelül ötödször kell elhangoznia a Magyar Országgyűlésben. Ez így van! (A Fidesz padsoraiban a képviselők bólogatnak.), hiába bólogatnak erre! Meg kell nézni a jegyzőkönyveket, mert körülbelül ötször hangzott el!

Ha ennyire egyszerű a helyzet, államtitkár úr, úgy mi az akadálya annak, hogy egy A/4-es papírra öt sorban felírják ezeket a számokat? (Varga Mihály: Elmondtam szóban.) Mégiscsak valamivel nagyobb nyomatéka van annak, ha leírják és azt mondják, a Pénzügyminisztérium hivatalosan tájékoztatja a Magyar Országgyűlés tagjait, hogy ennek figyelembevételével vegyenek részt a költségvetés vitájában.

Nem tudom egyébként, hogyan számolták ki ezeket az összegeket, de mindenesetre a beterjesztetthez képest csak öt módosító indítványt fogadott el az áfatörvényben a Magyar Országgyűlés. Az öt módosító indítvány mindegyike érintette az áfatörvényt, így: a gyógyszeralapanyagok ügye, a szennyvíztisztító ügye, a szennyvízelvezetés áfáztatása vagy annak elmaradása, a közműre korábban ki kívánták terjeszteni, a közműfejlesztésre (Varga Mihály: Ugyanaz!), majd megváltozott. Nagyon szeretnénk, ha valaki felelősséggel írná le ezt az összes adótörvényre, illetőleg a társadalombiztosítási járulékokat oda-vissza érintő mozgásokra vonatkozóan, és ezt a dokumentumot hivatalosan kézbe lehetne venni.

Ezért támogatom Keller László javaslatát a Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében, és kérem az elnök urat, tegye meg azt a kezdeményezést, hogy ennek hiányában az általános vita ne kerüljön lezárása. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu