DR. SCHVARCZ TIBOR, az egészségügyi és szociális bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottsága november 11-én megtárgyalta a társadalombiztosítás '99. évi költségvetését és a hozzá tartozó ÁSZ-jelentést.
A vita során - amely nem is igazán tekinthető vitának, hiszen csak az ellenzéki képviselők szóltak hozzá a témához, kivéve Frajna alelnök úr egyetlen kérdését - elhangzott, hogy ez a költségvetés is kifeszített, és a továbbiakban sem biztosított a bevételek és a kiadások egyensúlya, hasonlóan a korábbi évekhez. A bevételek túlértékeltek, a kiadások pedig - mint mindig - nagyobbak lesznek a tervezettnél. A 6 százalékos járulékcsökkentés 150 milliárd forint bevételkiesést jelent. A tervezett bevételemelkedés a tételes és a százalékos egészségügyi hozzájárulás esetében pedig körülbelül 80 milliárd, tehát csak itt a hiány 70 milliárd forintra tehető. Nem beszélve arról, amit az ÁSZ is elismert jelentésében, hogy az egészségügyi hozzájárulásból kevesebb folyt be, mint tervezték a tavalyi évben is.
A költségvetésben számszaki problémák is adódtak, hiszen az egyes táblák adatai nem voltak összevethetők. Komoly gondot jelent az, hogy a növekmény ugyan meghaladja az inflációt, de az egészségügyben az infláció mértéke mindig nagyobb, mint másutt.
A legkomolyabb gondot a gyógyszerkassza felülről való bezárása jelenti, hiszen ez azt eredményezheti, ha év közben elfogy a pénz, akkor a gyógyszerellátás finanszírozásában komoly fennakadások jelentkezhetnek. Ez annál is inkább gond, mert az 1998-as várható költés körülbelül 120 milliárd, jövőre pedig 123 milliárd forint az előirányzat, zárt kasszában.
A költségvetésben a gyógyszerkassza ilyen gondja mellett nem látni megoldást az úgynevezett külön keretes gyógyszerek kezelésére, hiszen minden évben ez volt az egyik igen komoly feszültségforrás. Annál is inkább, mert ezek között szerepel többek között a szklerózis multiplex gyógyítására szánt összeg, amely a betegek számához viszonyítottan a környező országokat tekintve százalékosan nálunk a legalacsonyabb.
Minden évben visszatérő probléma a 13. havi fizetés kérdése. Az egészségügyi dolgozók béremelése mellett az a kérdés, hogy benne van, vagy nincs benne a finanszírozásában ennek a fedezete. Most is azt mondják, hogy benne van. Ezzel a kérdéssel több baj van, hiszen ez idegen eleme a teljesítményalapú finanszírozásnak, de ha már a bértábla tartalmazza, akkor januárban egy összegben kellene hogy megkapják a kórházak, egyetértve az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének a bizottsághoz eljuttatott véleményével.
1999-től az alapok is átkerültek a kincstári finanszírozásba. Ez az ÁSZ véleménye szerint is egyes természetbeni ellátások folyamatos finanszírozásánál gondot jelenthet. Itt mindenképpen tartalékalapot kellene képeznünk.
A legnagyobb gond azonban az, hogy a törvény a vagyon felélésére kötelezi a két alapot. Egy ilyen lépés igen aggályos, hiszen nem született meg még mind a mai napig a vagyonnal kapcsolatos koncepció, nincs pontos vagyonleltár, és a vagyon egy része igen nehezen, illetve talán egyáltalán nem értékesíthető, viszont ebből kellene fedezni a két alap időközben jelentkező hiányát.
Másrészt a járulékok és a kintlevőségek behajtása során is keletkezhet vagyon. Ezt egyáltalán nem kezeli sehogysem a költségvetés. Az alapok felügyeletével megbízott államtitkár kisasszony sem. Sem a tb-költségvetésben, sem az '99-es költségvetés ágazati fejezetében nem találunk semmi utalást a következőkre: minőségbiztosítás, akkreditáció, az új egészségügyi törvény és az adatvédelmi törvény kapcsán az intézményeket érintő plusz költségek és kiadások fedezete. Hasonlóan a prevencióra fordítható összegekről sem tesz említést egyik költségvetés sem. Ezen irányú kérdéseinkre a válasz az, hogy az intézményeknek kell kigazdálkodniuk saját működési költségeikből ezeket a plusz kiadásokat.
A legaggályosabb ebben a költségvetésben is a zárolás kérdése. Hiszen nem tudni, milyen címen fogják a későbbiek során ezt a pénzt felhasználni, valamint azt, hogy hiába emelték meg az összegeket a gyógyító-megelőző kasszában, ha egy részét zárolják. A finanszírozás viszont havonta folyik a teljesítmények alapján, és így minden hónapban kevesebb pénzt lehet kifizetni az intézmények számára. Ezzel sem tudunk egyetérteni, annál is inkább, mivel az egészségügy köztudottan alulfinanszírozott. A gyógyítókasszában a 7 milliárd forint zárolását nem tudjuk, miért fogadta el a tárca, hiszen ez az amúgy is alulfinanszírozott gyógyítástól von el folyamatosan pénzt.
Négymilliárd forint informatikai kiadásban szerepel az OEP-nél, de az Egészségügyi Minisztérium fejezetben sem találunk a 2000. év informatikai feladataira való felkészülést, és így ennek a költségeit sem találjuk meg.
Az általános vitára való alkalmasságról a bizottságon belül a fenti megfontolások alapján 7 nem támogató és 1 tartózkodó vélemény született, 13 igen szavazat ellenében. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés