DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Hosszú éveket töltöttünk el ebben a Házban azzal, hogy nyugdíjviták során, egymást túlversenyezve próbálták az emberek bizonyítani, hogy ők még többet, még többet és még többet követelnek a nyugdíjasoknak. Ez egy érthető indulat, és valahol egy tisztességes emberi magatartás van mögötte.
Azonban, ha már ilyen számításokat végzünk, hogy az egész hány ezrelékéről szól a vita, akkor olyan számításokat is kell végezzünk, hogy az itt, a parlamentben még nem tárgyalt, de a széles nagyközönség és a politika előtt is ismert elképzelés a nyugdíjemelésről, valóban sérti-e 3 millió ember érdekét. Nem sérti. Sérti egyesekét, talán másfél millióét - az is kellemetlen, az is rossz;
de ha már pontosan akarunk beszélni, akkor beszéljünk pontosan. Ez a nyugdíjemelés abban a formában, ahogy a kormány előterjeszti, nagyon sok embernek még az ígért 20 százaléknál is több lehetőséget ad. Ez a nyugdíjemelés szociális támogatás jelleget is ölt a jelenleg hatályos szabályok szerint, miszerint a nyugdíj szolidaritási és biztosítási elven működik.
Ez a nyugdíjemelés nagyon sok ember támogatását élvezi az érintett 3 millióból, nagyon sokét nem. Egyszerre nem lehet mindenkinek adni. Egy biztos: ez a kormány letette a szavát amellett, hogy ami eddig évekig volt, hogy a nyugdíjak reálértéke csökkent, ez többet nem fog csökkenni. Akkor sem, ha az együtt sírás sírást követelne. Ez az ellentéte annak, hogy most az együtt nevetés nem akkora, mint amekkora lehetne. Én is örülnék, ha lehetne, ha úgy lenne, de ez a rendszer nagyobb biztonságot ad a nyugdíjasoknak, mint ami valaha is volt. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés