HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az első dologgal, a tb-önkormányzatokkal kapcsolatban, őszintén remélem, sikerül kialakítanunk valamilyen demokratikus ellenőrzési formát a társadalombiztosítási kassza felett. Béki Gabriella az SZDSZ-ből erre tett javaslatot, nyilván ön is, képviselő asszony, mások is, és őszintén remélem, hogy a következő évben ezt a kormánytöbbséggel együtt valamilyen módon sikerül megvalósítanunk.

Egy másik dolgot mindenképp szeretnék megemlíteni, ha már szóba került a magán-betegbiztosítás, az egészségügy privatizációja. Az Európa Tanács Szociális Chartáját felügyelő bizottság, amely időről időre megvizsgálja, hogy az egyes országokban hogyan tartják be a szociális vállalásokat, Hollandiát - tehát nem egy szegény, elmaradott országot, és nem is egy neoliberális, Chile-típusú országot -, egy alapvetően jóléti társadalomnak számító Hollandiát is arra figyelmeztetett, hogy a betegbiztosításban alapvetően és döntően ragaszkodni kell a szolidaritás elvéhez.

A szolidaritás elvén működő általános betegbiztosítás mellett az egészségügyben természetesen helye van a magánbiztosításnak is, kiegészítő szolgáltatásként. Azonban a munkaadóknak, mindenkinek figyelemmel kell lennie arra, hogy az európai társadalombiztosítási modell, az az európai társadalombiztosítási modell, amelyre az Európai Unió szociálpolitikája is épül, a betegbiztosításban alapvetően a szolidaritás elvét fogadja el. Azon belül természetesen, hogy a magánszolgáltatások kisegítőként hogyan jelennek meg, amiről nyilván izgalmas vitákat fogunk még folytatni.

Ezt a vitában természetesen nem azért mondtam el, mert nekünk mindenáron nyugat-európai vagy holland mintákat kell követnünk, pusztán annak jelzésére, hogy ebben hosszú viták vannak. De az a fajta neoliberális szemlélet, hogy mindent privatizáljunk, hála istennek, Nyugat-Európában is a végét járja már.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu