HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Fel lehet tenni a kérdést, hogy miért nem szeretjük mi, szocialisták ezt a költségvetést. Önök nyilván azt válaszolnák a jobb oldalon, hogy elsősorban azért, mert nem a mi kormányunk terjesztette be. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Igen! Így van!) Szeretném közölni önökkel, hogy ennél sokkal nyomósabb okai vannak a kritikánknak, amelyet a költségvetéssel szemben megfogalmazunk.
Az első és a döntő: úgy érezzük - és minden számadat, amelyet ismerünk a magyar gazdaság állapotáról, azt mutatja -, hogy idén valóban lenne lehetőség legalábbis megkezdeni azoknak a sebeknek a begyógyítását, amelyeket az elmúlt tíz év, a piacgazdaságra történő átállás és kedvezőtlen világgazdasági folyamatok okoztak a magyar társadalom igen jelentős részének, több millió embernek. Úgy érezzük, hogy ez a költségvetés nem tesz meg mindent, sőt nagyon-nagyon keveset tesz azért, hogy ezt a bizonyos társadalmi deficitet, a rendszerváltozás sebeit begyógyítsa az igazi veszteseknél.
Másrészt azért is bíráljuk ezt a költségvetést, és úgy hisszük, azért is van erre erkölcsi alapunk, mert az elmúlt években nemcsak Magyarországon, hanem világszerte és elsősorban Nyugat-Európában súlyos kritika alá került az a fajta, egyoldalúan a szabad versenyre építő, egyoldalúan liberális paradigma, neoliberális gazdaságpolitika, amelyet 1989-90-ben nagyon sokan vallottak ebben az országban azok közül, akik ma nem vallják. Hiszen ha meggondoljuk, az egykori Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain gyakorlatilag nem voltak gazdaságpolitikai viták, vagy ha voltak, akkoriban mindenki elfogadta azt a gazdaságpolitikát, amelynek érvényességét ma már nagyon sokan, határainkon belül és határainkon kívül, megkérdőjelezik.
(17.40)
Sajnos ebben a költségvetésben ennek a megkérdőjelezésnek nyoma sincsen. Egy kétpercesben már felvetettem, mégis szeretnék a kétperces műfajától eltérően egy kicsit - nem nagyon hosszan - nyugodtabban reflektálni arra a tényre, hogy az Európai Szociális Charta ratifikálásának nincsenek nevesítve - illetve számokkal jelezve - a feltételei ebben a költségvetésben.
Mi idén szeptemberben szerettük volna ratifikálni ezt a chartát. Tudomásul vettük, hogy a kormányváltás miatt a határidő tekintetében néhány hónap csúszás történt, aztán hallottuk, hogy idén már nem is kerül rá sor, hanem a tisztelt kormány jövő májusra tervezi. Kétszer végiglapoztam a költségvetést - gondolom, önök is, akik még itt vannak a teremben -, és egyetlenegy előirányzatot sem láttam erre a ratifikációra, a feltételeinek a megteremtésére. Akkor, amikor még én is foglalkoztam ezzel a témával, mármint közvetlenül olyan értelemben, hogy a minisztériumokhoz bejárásom volt, akkor 4-5 milliárd forint körülire tették azt az összeget, amennyibe a charta ratifikációjával kapcsolatos legalapvetőbb, legsürgetőbb tételek kerülnének. Infláció azóta mindenképpen van, úgyhogy jövő májusban nem nulla forint, hanem legalább 5 milliárd forintnál valamennyivel több kellene ennek az előkészítéséhez. Szomorú, hogy ezt nem látom a költségvetésben. Beterjesztettünk egy módosító indítványt - persze elég furcsa, hogy ellenzéki képviselő próbál egy minisztérium számára pluszforrásokat biztosítani, de reméljük, hogy erre sor fog kerülni, és reméljük, hogy ez a minisztérium - amely fontosnak tartja a Szociális Charta ratifikációját - érvelni fog emellett.
Képviselőtársaim már említették azt, hogy ez a költségvetés éppen abban a szférában nehezíti meg az új munkahelyek teremtését, ahol arra a legnagyobb szükség lenne. A fix egészségügyi járulék magas jövedelműek esetén nyilvánvalóan nem egy olyan jelentős összeg, az alacsony jövedelmű kategóriákban, a kevésbé fejlett régiókban azonban a munkaadók és a munkahelyet teremtők számára még ez az alacsony - többségünk számára alacsonynak tekintett - fix egészségügyi járulék is igen-igen komoly költséget jelent, és sajnos megnehezíti a munkahelyek teremtését ott, ahol azokra szükség lenne. Az adójóváírás csökkentése - tudom, ez nagy szó - lényegében csak merénylet a munkavállalók milliói ellen, azt jelzi, hogy ők nem olyan fontosak ennek a polgári kormánynak, mint a polgárok, tehát a vállalkozók, a tőkések, a tőkejövedelemből élők. Ha jól meggondolja az ember, ez természetesen világos volt, csak sokan mégis felültek különböző szociális ígéreteknek.
A nyugdíj mellett dolgozók adóztatása olyan kérdés, amelyet többen felvetettek. Ez mindenképpen nagyon-nagyon súlyos morális kérdéseket vet fel. Nem azzal a szándékkal jöttem erre a pódiumra, hogy az elmúlt négy, nyolc vagy tíz év minden gazdaságpolitikai intézkedését védelmezzem, azonban azt hiszem, megértek, elérkeztek a feltételek ahhoz, hogy az öregségi nyugdíj mellett - és nem a 40-45 éves korukban nyugdíjba vagy rokkantsági nyugdíjba vonulókra gondolok - munkát vállalók sokkal kedvezőbb adózást érdemelnének. Azt hiszem, hogy ezt az ország már meg tudná teremteni.
Azzal szeretném befejezni mindazt, amit mondtam, hogy egy sokkal igazságosabb, sokkal méltányosabb, sokkal korszerűbb, a szó szociális értelmében korszerűbb és az új európai trendekhez inkább igazodó költségvetést vártam volna, mint ami elénk került.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés