KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Cinikus az, ahogy Frajna képviselő úr a nyugdíjemelésekről szólt az imént.
(11.00)
Azt mondta, hogy a január 1-én hatályos törvény szerint kell majd emelni a nyugdíjakat.
Tisztelt Képviselőtársak! Az Országgyűlés semmibevétele az, ahogy képviselő úr nyilatkozott most. El sem kezdte a tárgyalását a nyugdíjemelésekről szóló törvénynek az Országgyűlés. El sem kezdte! A kormány benyújtotta a központi költségvetésről szóló törvénytervezetet október végén, benyújtotta a társadalombiztosítás költségvetését - sehol nem utal arra, hogy meg kívánja változtatni a jelenleg hatályos törvényt. Akkor pedig illett volna a jelenleg hatályos törvényre tervezni. Sehol nem szerepel az indoklásban sem, hogy a törvényt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) meg kívánja változtatni. Képviselő úr, ne tegye ezt (Az elnök a csengő újbóli megkocogtatásával ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.) a nyugdíjasokkal, ne legyen ilyen cinikus!
A másik, amit szeretnék szóba hozni, szintén a nyugdíjemelésekkel kapcsolatban: sokszor elhangzott itt, a Házban a költségvetési vita kapcsán is, de most a tb-költségvetési vitában indokolt ezt újra előhozni, hogy megtévesztik a nyugdíjasokat. Ugyanis a nyugdíjkiadás-növekedés mértékét, ami nagyjából 14-14,2 százalék, azonosnak tüntetik fel a nyugdíjemelés mértékével. A tb-költségvetésnek - nézze meg, tisztelt képviselőtársam, a hozzászólásokat a központi költségvetéshez! Érdemes lenne ezen elgondolkozni, tisztelt képviselőtársak, és végre a valóságról beszélni itt, a Házban. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés