SZABÓ LUKÁCS (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! A polgári kormánynak ez az első költségvetés-tervezete, így nyilvánvaló: mindazok a célok, amelyeket a kormányprogramban megfogalmazott, még csak nyomokban tükröződhetnek benne, tekintettel arra, hogy mivel az egész előző évet nem ő maga kormányozta végig, nem dönthetett még szabadon arról, hogy mit akar tenni, hiszen azok a lehetőségek, amelyek 1998-ban rendelkezésére álltak, az előzőekben elmondottak miatt még csak korlátozottak voltak. Nem volt szerencsés az 1998-as világgazdasági helyzet Magyarországra nézve sem, a miénknél sokkal erősebb gazdaságokat is alapvetően rengetett meg. Ha ebből a szempontból közelítjük meg a kérdést, akkor bizonytalan lehet az 1999. év is, úgy a világra, mint Magyarországra nézve.
A globalizálódó világ bebizonyította azt, hogy nem tudni, mikor és milyen mértékben rendül meg vagy omlik össze, nem tudni, hogy a multinacionális cégek béklyóiban vergődő országok mikor és milyen mértékben szenvednek óriási hátrányokat. Ha ebből a szempontból közelítjük meg a kérdést, akkor nyilvánvaló: Magyarország, amely egy kis ország, mint egy hulló falevél az őszi szélben, az egész költségvetésével együtt is nagyon könnyen félresöpörhető. Ha ebből az aspektusból közelítjük meg a kérdést, akkor azt kell mondjuk: ennek a kormánynak is - mint az előző magyar kormányoknak is - igen szűkösek a lehetőségei, amelyek között akár egy költségvetést is benyújthat, kezelhet, illetve a kormányprogramot is betarthatja.
Minden országnak alapvető érdeke az, hogy a költségvetésén keresztül is azt a gazdasági szektorát erősítse, amelyhez a legtöbb ember érdeke fűződik, amely a legtöbb embernek ad közvetve vagy közvetlenül munkát, illetve amely területről neki komparatív előnyei származnak. Magyarországon a mezőgazdaság ez a szektor. Mindent el kellett volna már eddig is követni, mint ahogy a jövőben is mindent meg kell tenni azért, hogy mind a mezőgazdaság, mind pedig a mezőgazdaság beszállító iparágai, az élelmiszer-feldolgozók, illetve az élelmiszer-külkereskedelem és -belkereskedelem olyan helyzetbe kerüljön, amelyre nyugodtan rá lehet építeni egy ország jövőjét.
Ezt Dániában megértették, és ezt az alapvető nemzeti érdeket érvényesítik is, akarják és tudják is érvényesíteni a Európai Unión belül is. Tekintettel arra, hogy ez egy járt út már az Európai Unión belül is, így nem kell már külön kitalálnunk semmiféle csodát, egyszerűen ezt az utat kell követni.
(18.00)
Ilyen szempontból nézve vannak olyan jelei a költségvetés-tervezetnek, amelyek okot adnak a bizakodásra. Szerencsés dolog volt már a minisztériumok átalakításakor is az, hogy a vidékfejlesztést és a mezőgazdaság-politikát egy tárcán belül kezelik, tekintettel arra, hogy a kettő között szoros összefüggés van. Így egy tárcán belül a területek, a régiók gazdasági fejlettsége közötti különbséget folyamatosan közelíteni lehet egymáshoz. Szerencsés az is, hogy bizonyos vízügyi feladatok szintén a tárcához kerültek.
De mint ahogy előttem Zsikla Győző független kisgazdapárti képviselőtársam már elmondta, az a 40 százalékos forrásbővülés, ami a Földművelésügyi Minisztérium rendelkezésére álló összegeket illeti, ez nagyon megtévesztő lehet, és nem igazán szerencsés dolog azoknak a részéről erre hivatkozni, akik arról akarják meggyőzni az ország közvéleményét, hogy most a mezőgazdaság kap ekkora fejlesztési lehetőséget, holott erről szó sincs, mivel az infláció, illetve a megnövekedett feladatok, valamint az 1998-ról '99-re áthúzódó költségvetési tételek ezt a 40 százalékot el is viszik. S akkor még az agrárollóról, a nemzetközi gazdasági helyzet fokozódó romlásáról, a magyar szempontból hagyományos orosz piacnak az összeomlásáról még nem is beszéltünk!
Ha innen közelítjük meg ezt a kérdést, akkor nyilvánvaló, hogy az illetékes szakminisztériumnak mindent el kell követnie annak érdekében, hogy forrásokat takarítson meg. Van-e lehetőség ilyen forrásmegtakarításra? Van, tekintettel arra, hogy bár úgy tűnt ezelőtt két hónappal, hogy Magyarországon nagyon sok búza termett, most kiderült, miután pontosan a mai napon járt le az az idő, amíg búzát még érdemes vetni - a hosszú évszázadokra visszamenőleg megállapított népi bölcsesség is azt mondja, hogy Erzsébet-nap után már nem érdemes búzát vetni -, hogy a tervezett búzamennyiségnek még csak 50 százaléka van elvetve, s tekintettel a meteorológiai körülményekre, félő, hogy még ez az elvetett búza sem fog olyan termést produkálni, mint amilyent az előző években. Ebből az következik, hogy sokkal kevesebb lesz az 1999. évi búzatermés, mint ahogyan azt reméltük. Tehát máris meg lehet változtatni azt a miniszteri rendeletet, amely azt írta elő, hogy támogatásban részesülnek azok az 50 hektárnál nagyobb területen termelők, akik 10 százalékkal csökkentik a vetésterületet.
Ezen túlmenően véleményünk szerint felülvizsgálatra szorul az a rendelet is, amely tonnánként 3000 forintot helyez kilátásba minden olyan termelőnek, aki nem él a garantált áras vagy intervenciós felvásárlás lehetőségével. Ez hatalmas összeg, mondhatnám, tízmilliárdos nagyságrendű. Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy ezen felül még a búzaexportőrök is hatalmas pénzhez jutnak a magyar költségvetésből, ez is megtakarítható. Ehelyett mit kell tenni? A garantált áras és az intervenciós áras felvásárlásokat kell ismét előtérbe helyezni, és ilyen módon akár az állami tartalék megtöbbszörözésével lehet biztosítani azt, hogy a következő évben is biztosított legyen az ország ellátása kenyér- és takarmánygabonából, ezen túlmenően pedig nem kell agyontámogatott módon a kényszerexportálás eszközéhez nyúlni, hanem ha a következő évben olyan lesz a helyzet, akkor végre tisztességes áron, nyereséget is realizálva lehet a búzát piacra juttatni. Ilyen módon tehát a piacra juttatási támogatásra fordított vagy fordítani tervezett 50 milliárd forint megnövelhető, mert a megtakarítások összege nyilvánvalóan ezt fogja bővíteni.
Ugyancsak pluszforráshoz lehet jutni azzal, hogy nem akarjuk mindenáron segíteni a piacra juttatást olyan módon, hogy az exportőröknek hatalmas lehetőségeket adunk. Meg kellene próbálni azt is, hogy csökkentsük az importot, és a Magyarországon megtermelt élelmiszert itt használjuk fel, a magyar állampolgárok élelmezésére fordítsuk. S el kellene azon is gondolkodni, hogy azok a multinacionális cégek, amelyek bevásárlócentrumokat építettek itt, Magyarországon, vajon honnan töltik fel az üzleteiket. Nyilvánvaló, hogy alapvetően külföldről, hatalmas nagy exporttámogatásokkal idehozott élelmiszert forgalmaznak! Ezzel egyrészt megfosztják a magyar parasztot a megélhetése lehetőségétől, másrészt pedig a magyar kormányt, a mindenkori magyar költségvetést arra kényszerítik, hogy a költségvetés terhére hatalmas exporttámogatást legyenek kénytelenek az exportőröknek adni.
Csak néhány elemet emeltem ki (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - köszönöm szépen - abból a csomagból, amely nem minden vonatkozásban felel meg ezen átmeneti költségvetésben sem az ország, illetve a mezőgazdaság érdekeinek.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy lelkiismeretük szerint szavazzanak.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés