VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ügyrendi észrevételhez kívánok hozzászólni. Arra kérem a tisztelt Házat, hogy ezt a javaslatot érdemben se vitassa meg, s ha pedig szavaz róla, ne támogassa, ugyanis ezt a tájékoztatást korábban már megkapta a tisztelt Ház - szóban tettem meg ezt.

Szeretném emlékeztetni Keller László képviselő urat: az ügyrendi észrevétel után elmondtam azt, hogy a Pénzügyminisztérium elvégezte a számításokat, s a számítások alapján az adó- és járulékrendszerben két helyen van a bevételt érintően módosítás.

Most megismétlem még egyszer: az egyik adótörvénynél az áfánál van ilyen jellegű módosítás. Elmondom azt a négy tételt, amelyeknél az áfabevétel változott: a közoktatásban felhasznált tankönyvek áfacsökkenése miatt 1,3 milliárd forint, a csecsemőpelenka áfacsökkentése miatt 400 millió forint, a vakok által használt egyes speciális termékek áfacsökkentése miatt 100 millió forint, s a csatornaberuházások utáni áfamentesítésnél pedig 700 millió forintos tétel fog kiesni - ez összességében 2,5 milliárd forint. A képviselő úr ezt a véleményt már korábban is ismerhette. Most akkor kiegészítem azzal, amit egyébként már tud a képviselő úr, hiszen erre hivatkozott is: a Nyugdíj-biztosítási Alap támogatásánál - a parlament által elfogadott módosítással - 11 milliárd forintos bevételkiesés van; a többi adótörvénynél nincs ilyen jellegű kiesés.

Képviselő úr, most újra megismételtem ezt szóban, azt gondolom tehát, hogy az ön ügyrendi észrevétele nem indokolt. Ezért kérem, hogy a Ház ezzel érdemben ne is foglalkozzon!

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu