DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. A költségvetés általános vitájának a vége felé járva hasznosnak látszik, hogy az állami költségvetést a makroökonómiai mutatók tükrében is megnézzük. Az állami költségvetésről többet tudunk meg akkor, és nagyobb magabiztossággal foglalkozunk vele, ha jól megértjük, hogy mit is jelent ez az egész gazdasági életre, az ország minden részére.
Hogy tehetjük ezt? Feltartunk egy tükröt; mi is ez a tükör, ez a jelképes tükör, amit emlegetek? - a makroökonómiai paraméterek. Vagyis mit jelent az állami költségvetés sikere vagy kudarca, vagy különböző alternatívái a következő paraméterekre: növekedés, munkanélküliség, infláció, nemzetközi egyenleg. Ha ezeknek a tükrében jól néz ki a költségvetés, vagy fordítva, ha ezeket a makroökonómiai paramétereket segíti, előreviszi a költségvetés, akkor jó munkát végeztünk. Különben eltévedünk! Fontos dolgokról beszélgetünk, de végül is elveszünk az erdőben, mert nem egészen tudjuk, hogy hol tartunk, honnan jövünk, és hová megyünk!
Mindegyikről néhány gondolat. - A növekedés kapcsán, amelynek a témája itt ismételten előkerült, különösen üdvözöltem azt, hogy a pénzügyminiszter úr mindjárt a bevezetőben említette és aláhúzta, hogy a gazdasági növekedés mennyire lényeges alapja a jó költségvetésnek. Nem túl nehéz ezt megérteni azoknak az embereknek sem, akik nem a közgazdaságtannal töltötték el életüket, vagy azoknak a polgároknak, akiknek nyilván fontos, hogy megértsék, mit is csinálunk itt.
Hogy is áll össze a költségvetés és a növekedés? Egyszerűen úgy, hogy ha több a gazdaságnak a növekedése, több a GDP, akkor az adóalap megnő, tehát könnyebb begyűjteni azokat a bevételeket, amit azután a kormányzat elkölt a hivatása teljesítésében. Az, hogy a növekedés mértéke több vagy kevesebb, nagyon lényeges dolog, ezzel foglalkoztunk a választások során és azóta is. A belső és külső körülmények természetesen meghatározzák ezt. Anélkül, hogy tovább fejtegetném ezt, mindjárt hadd mutassak rá a másik makroökonómiai paraméterre ebben az összefüggésben: a munkanélküliségre.
Tisztelt Ház! Akkor lesz kevesebb munkanélküliség, akkor lesz kevesebb szociális teher, ha magasabb a növekedés. Itt sokszor azt éreztem, és többször hallok olyan beszélgetést szerte az országban, mintha lennének olyanok is a parlamentben, akik majdnem hogy nem drukkolnak a növekedésnek - mert a kormány növekedéspárti, akkor mintha az ellenzéknek növekedést ellenzőnek kellene lenni. Nyilván nem így van, de arra kérem képviselőtársaimat, az ellenzékieket is, hogy oszlassák ezt a hiedelmet, mert ez elő-előfordul! Növekedéspártiak vagyunk mindahányan, bárhol is ülünk ebben a parlamentben! A munkanélküliség kevesebb lesz, ilyenképpen több ember dolgozik, több a keresetük, több lesz az adóbevétel és így tovább - ez a folyamat.
Ennek a képnek egy másik paramétere az infláció. Mi történik az árszínvonallal? Itt hadd jelentsem azt, hogy az egész közgazdaság-tudomány birkózik ezzel a témával. Ugyanis van egy régebbi, neoklasszikus, monetarista, intervenciós szemlélet, amelyik szerint konfliktus van az infláció és a munkanélküliség között.
Azt szokták mondani - sokan még mindig ezzel a gazdaságpolitikával irányítják az országukat -, hogy ha az inflációt le akarják küzdeni - mint az első számú közellenséget -, akkor meg kell emelni a munkanélküliséget, vagy legalábbis bele kell nyugodni abba, hogy magasabb legyen a munkanélküliség, mert akkor a magasabb munkanélküliség nyomán az embereknek kevesebb a jövedelme, kevesebbet fognak költeni, tehát a kereslet húzta infláció majd kevesebb lesz.
(13.40)
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Hadd számoljak be arról, hogy a közgazdaság-tudományban mindinkább meglátszódik egy avult, avítt, ásatag nézet. A jól bizonyított elméletek és empirikusan is bizonyított valóság az, amikor a növekedés magasabb, és a polgároknak több a jövedelme, ez nem kell hogy inflációt gerjesszen, nem kell hogy kínálat generálta inflációt gerjesszen. Miért? Itt van az áttörés, az elméleti és empirikus áttörés: azért nem gerjeszt ez inflációt, mert a növekedés semmi más, mint annak a jelentése - statisztikusok jelentik nekünk -, hogy a növekedés rátája nyomán több áru, termék keletkezett, került a raktárakba, a boltok polcaira. Márpedig ha több a termék, akkor az árakkal mi történik? Lefelé mennek és nem felfelé.
Az infláció és a munkanélküliség közötti összefüggés, korreláció tehát nem negatív, ahogy az ósdi közgazdaságtan tanítja. Képviselőtáraim, bocsánatot kérek, senkit nem kívánok úgy megszólítani, de ne vegye magára senki sem, de másokra nyilván áll, nevezetesen az a hiedelem, hogy az infláció és a munkanélküliség egymással negatív korrelációban van; a valóság pedig az, amit én jelentek, hogy igenis, ezek pozitív módon függenek egymással össze. Nevezetesen: ha kevesebb a munkanélküliség, akkor kevesebb lesz az infláció is. Miért? Mert a kevesebb munkanélküliség annak a bizonyítéka, hogy több termék került a raktárakba, mert több ember dolgozott, több a portéka, az pedig az árakat leszorítja. Ezek a makroökonómiai, gazdaságpolitikai összefüggések hasznosak akkor, amikor a Magyar Országgyűlés a legfontosabb esztendei, évi feladatával foglalkozik, nevezetesen a költségvetéssel.
Még egy elem ebben az összefüggésben, hölgyeim és uraim, a nemzetközi mérleg: hogyan is áll majd a valuta, az importálás és az exportálás kérdése? Megint csak nagyon leegyszerűsítve mondom: amikor az ország gazdasága növekszik, több terméket hoz a piacra, persze jó minőségű, versenyképes módon, akkor ezeket a világ megveszi, eladhatók lesznek, és az így megkeresett kemény valutával sokkal jobban megtámasztjuk az ország gazdasági hírét a világban, mintha olyan pénzügyi politikát folytatunk, amelyik forró pénzt hoz be az országba - forró pénzt. A megkeresett profit és a megkeresett exportból eladott termékek legyenek a gazdaságpolitikai céljaink - tanácsolom -, és csak szükségképpen - szeretném hinni, hogy soha - legyen arra szükség, hogy a jegybank úgy inspirálja a külföldi pénz behozatalát, hogy azért emeli fel a kamatlábat.
A külföldi pénz, a nemzetközi beruházások akkor jönnek el Magyarországra, ha úgy tudják, hogy Magyarország egy olyan hely, ahol a befektetés jó, tehát megvannak a termelőeszközök. Magyarországnak olyan különleges, nagyszerű termelőeszköze van, ami a világon ma a legkurrensebb: az ember, a tudás, a kapacitás. Emiatt jönnek Magyarországra a nemzetközi beruházók, és nem pedig azért, mert felemeljük a kamatlábat, és a forró pénz bejön.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Gondolom, hogy a részletes vitában, amely előttünk áll az elkövetkezendő hetek során, ilyen gondolatok segíthetnek nekünk abban, hogy mik is azok az igen fontos részletek, amelyeket majd megvitatunk, és hogyan állnak azok össze. Ha többet foglalkozunk ezekkel a témákkal, legalábbis figyelemmel vagyunk rájuk, akkor kevesebb kísértésünk lesz arra, hogy egymással azért vitatkozzunk, mert vitatkozni jó.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, mindannyian - szívünkre téve a kezünket - azt mondjuk, hogy voltak ilyen jelenségek az elmúlt hét során. Talán színházi teátrikus szempontból jó is az, ha valaki szórakoztatni akar valakit, de azért nem hiszem, hogy túl sokat megengedhetjük magunknak ezeket a teátrikus játszmákat, hanem inkább maradjunk a kaptafánál. Márpedig a mi kaptafánk az, hogy jó költségvetést hozzunk létre ennek az országnak.
Köszönöm, hogy meghallgattak, és remélem, hogy az elkövetkező hetek során folytatjuk ezt a konverzációt, ezt a beszélgetést. Köszönöm, elnök úr. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés