DR. JUHAROS RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! E korai órán a költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitájában a jogbiztonságot és a közbiztonságot érintő kérdésekhez kívánok hozzászólni. Hozzászólásomat éppen ezért a kormányprogram idevonatkozó részeinek felidézésével szeretném kezdeni.

A jogbiztonság, az igazságszolgáltatás területével kezdem tehát. Nézzük, mit is mond a kormányprogram jogbiztonságról szóló fejezete! "A gazdasági élet biztonsága érdekében fontos, hogy a polgári perek gyorsan és megnyugtatóan fejeződjenek be, és az ítéletek végrehajtása valóban hatékony legyen. Ellenkező esetben a gazdasági élet megbénulhat, az anarchia és az önbíráskodás uralkodik el. A kormány ezért folytatja a Pp. és a Ptk. korszerűsítési, újrakodifikálási munkáit. Az igazságszolgáltatási reform még nem fejeződött be. A kormány megvizsgálja az eljárások egyszerűsítésének és jobbításának lehetőségét. A kormány szükségesnek tartja az állampolgári léthez tartozó nyilvántartások, így az ingatlan-nyilvántartás, a cégnyilvántartás valóban közhitelessé tételét, mert a jelenlegi állapotok veszélyeztetik a jogbiztonságot." Ennyi az idézet. És akkor most vizsgáljuk meg, hogy ennek alapján a benyújtott költségvetési javaslat hogyan is rendelkezik!

Tisztelt Ház! Az igazságszolgáltatás a jogrend biztosításának egyik alappillére. Ezért döntött úgy a kormányzat, hogy az igazságügyi tárca költségvetése több mint 3 milliárd, egész pontosan 3 milliárd 170,5 millió forinttal lesz magasabb az 1998. évinél. Jövőre 142 millió forinttal több pénz jut a dologi kiadásokra is az 1998. évi előirányzathoz képest.

Mint ahogy a piramist is alulról kell felépíteni, az igazságügyi reformon belül is először a helyi és megyei bíróságok megerősítése a kívánatos. Az a pénz, amit korábban a táblabíróságok működésére szántak, az ő munkájukat fogja segíteni. Mintegy 500 millió forintot utal át a kormány az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak, ahol is ezt az összeget a helyi bíróságoknak kell juttatni. Reményeink szerint az alsó fokú bíróságok megerősítésével felgyorsulnak az eljárások, rövidebb idő alatt születnek majd meg az ítéletek.

Csak a helyi és megyei bíróságok megerősítése után lehet feljebb lépni. A táblabíróságok felállításáról szóló törvényt csak akkor engedjük hatályba lépni, ha a helyi bíróságokon, akár hathatós kormányzati segítséggel is, de sikerül az eljárási időket a polgárok megelégedésére felgyorsítani. Könnyen belátható, hogy egy újabb ítélkezési szint előkészítetlen, a jogbiztonságot sértő vagy veszélyeztető felállítása lelassíthatná az ítélkezést és további súlyos gondokat okozhatna. Ez még jobban megrendíthetné a polgárok jogbiztonságba, törvénybe vetett hitét.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt a kormányzati felelősséget komolyan véve a hatékony igazságszolgáltatás feltételeinek megteremtését tűzte ki célul. Az igazságszolgáltatás és a független bíróságok működése érték a polgárok számára, ezért felelősséggel, alaposan kell előkészíteni minden lépést, amely ezt a területet érinti. Az igazságszolgáltatásban a bérek 22 százalékkal nőnek. Az intézményi beruházásokra fordítható összeg 39,5 százalékkal emelkedik. Egyéb központi beruházásokra több mint 2 milliárd forintot költünk jövőre. Ez 26 százalékos növekményt jelent.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt által vezetett kormány '98. november 10-én megkezdte az érdemi felvételi tárgyalásokat az Európai Unióval. Ezért kiemelten fontos, új feladatként jelenik meg számunkra az a jogharmonizáció, melynek során a mintegy 40 ezer oldalnyi uniós joganyagot kell összhangba hozni belső jogunkkal.

Az igazságügyi szakértői intézmények 1999-re tervezett kiadási előirányzata 864 millió forint, amely 280,2 millió forinttal magasabb az 1998. évi előirányzatnál. Az ügyészség jövő évi előirányzata 17 százalékkal növekszik. A központi beruházásokra fordítható összeg 71 százalékkal emelkedik, amely a '97-es összeg 4,5-szerese.

Növekszik továbbá a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal pénzügyi kerete mintegy 17,1 százalékkal, 173,7 millió forint értékben, és ez módot ad a már régóta esedékes, igaz, csak kis mértékű létszámnövekedésre is. A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány segít a hazai kisebbségeknek önazonosságuk megőrzésében, hagyományaik gondozásában, nyelvük ápolásában. A polgári koalíció 1999-ben 12 százalékkal nagyobb összeget biztosít a működésükre. Itt kell megemlíteni még azt a tényt is, hogy a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány támogatásának növelését a polgári koalíció további 30 millió forinttal felvállalta, hogy az alapítvány a tehetséges és tanulni kívánó cigány fiatalok továbbtanulásához megfelelő ösztöndíj-támogatást nyújthasson. Az országos kisebbségi önkormányzatok 1999-ben 481 millió forintot kapnak, amely összeg 83 millió forinttal több, mint '98-ban volt.

Tisztelt Országgyűlés! Áttérnék a költségvetés közbiztonsággal foglalkozó részére. Idézzük fel tehát, tisztelt Ház, néhány gondolat erejéig a kormányprogram idevágó fejezetét! "A kormány célja a polgárok biztonságának megteremtése és szavatolása, a belső béke megőrzése, a polgároknak a jogállamba, jogállami intézményekbe vetett bizalmának megerősítése. E cél érdekében a kormány megerősíti a rendvédelmi szerveket. A kormány minden ésszerű támogatást megad a rendvédelmi erőknek a polgárok biztonságát fenyegető új bűnözési formák leküzdéséhez. Ennek keretében különösen fontosnak tartja a szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépés jogi hátterének megteremtését. Jogi eszközökkel is küzd a prostitúció visszaszorításáért. A kormány egységes irányítás alá vonja a szervezett bűnözés elhárításával megbízott erőket, akik számára különleges képzést biztosít. A kormány növelni akarja a rendőrség, a határőrség, a tűzoltóság reagálási képességét, fontosnak tartja a rendszeres járőrszolgálaton túl a folyamatos rendőri jelenlét biztosítását, ennek érdekében növeli a rendőrőrsök számát. Elsőbbséget ad azoknak a fejlesztési feladatoknak, amelyek az informatikával, a híradástechnikával, az egységes belügyi vezetékes és vezeték nélküli beszéd- és adathálózatok létrehozásával, a bűnüldözést segítő adatbázisok korszerűsítésével, valamint a rendvédelmi erők gépjárműparkjának cseréjével kapcsolatosak."

Tisztelt Ház! A rend megteremtése érdekében tehát szigorítunk a büntetéseken. A büntetések mértékének elrettentő hatással kell lenni a bűn elkövetőjére, de ez önmagában nem elég: a rendnek érvényt is kell szerezni, a törvényeket be kell tartani.

(8.10)

Ez nemcsak a rendőrség feladata, hanem az igazságszolgáltatás területén dolgozó bíráké, ügyészeké és a büntetés-végrehajtásban foglalkoztatottaké is, tehát az e területen dolgozók anyagi biztonságának megteremtése a mi feladatunk. A büntetés-végrehajtásnak juttatott 6 milliárdos támogatásból lehetővé válik a 15 százalékos bérfejlesztés is ezen a területen, a bv-intézményi beruházásokra plusz 2,4 milliárd forintot ad a kormány, ami 53 százalékos növekményt jelent.

A szabadság akkor valósul meg igazán, ha rend van, ha az életet és a törvényeket mindenki tiszteletben tartja, ezért a költségvetés ennek a megvalósulását célozza. A magyar családokat megilleti a tisztes jólét és a nyugalom, az emberek nem akarnak félelemben élni. A biztonság a polgári lét alapfeltétele, ezért vissza kell szorítanunk a bűnözést. Ennek érdekében jövőre jelentősen növekszik a rendőrök fizetése. Anyagi helyzetük rendezése már régóta várat magára, ezért döntött úgy a kormány, hogy megerősíti a belügyi szerveket, különösen a rendőrséget, a rendőrök fizetése ezért jövőre mintegy 20 százalékkal fog emelkedni.

Mindannyiunk számára ismeretes, hogy a rendőrség gépkocsiállománya, berendezései, számítógépei milyen korszerűtlenek, hiányosak, elhasználtak. A hatékony bűnüldözés érdekében javítani kell a technikai feltételeken a rendőrségnek juttatott többlettámogatással. A költségvetés 2,7 milliárd forintot biztosít a technikai fejlesztésre, 1 milliárd forintot az elhasznált technikai eszközök cseréjére, 2,4 milliárd forintot a közbiztonsági célú fejlesztésekre és 2 milliárd forintot a tanúvédelemre. A felújításra 60 százalékkal - 60 százalékkal! - magasabb összeg jut január 1-jétől. Összességében az ORFK-támogatások 7,2 milliárd forinttal - ez körülbelül 61 százaléknak felel meg -, a BRFK-támogatások 3,1 milliárd forinttal - ez több mint 20 százalékot jelent - növekednek.

A nemzetközi bűnözés útvonalai hazánkon keresztül haladnak át, így feltartóztatásuk csak a határállomásokon lehetséges. Nem felejthetjük el, hogy uniós csatlakozásunk után Magyarország lesz az Európai Unió keleti határa, így a határrendészeti munka is növekedni és szigorodni fog. A határátkelőkön szolgálatot teljesítők számának és munkafeltételeinek javítása ezt a célt szolgálja.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Engedjék meg, kérem, hogy zárásképpen, ily kora reggel, Pascal néhány gondolatát idézzem: "Helyes, ha engedelmeskedünk annak, ami igazságos, szükséges, hogy engedelmeskedjünk annak, ami erősebb; az igazság erő nélkül tehetetlen, a hatalom igazság nélkül zsarnoki." Egyesítenünk kell tehát az igazságot az erővel, s evégből arra kell törekednünk, hogy ami igazságos, az erős legyen, s ami erős, az igazságos. Ennek jegyében bízom abban, hogy ebben a Házban a kormány költségvetése meg fogja kapni azt a felhatalmazást, amely lehetővé teszi ennek a költségvetésnek a 1999. január 1-jétől való végrehajtását.

Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu