JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Polonyi Kornél úr hozzászólásával kapcsolatosan szeretnék három dolgot elmondani. Először is szeretnék neki örömet szerezni. Képviselő úr, belátjuk, hogy bizonyos hibát elkövettünk. Elkövettük a hibát, amikor elhittük azt, hogy az önök ígéreteiből valami valóra válhat. Elkövettük azt a hibát, hogy hittük és úgy gondoltuk, hogy ténylegesen megvalósítják, amit ígértek.
Mi történt? Ön azt mondja, hogy a költségvetésnek a kormányprogramot kell szolgálnia; azt mondja, hogy a honvédelem területén három fő, fontos feladat van. Fölsorolja: rendezni kell a fizetést, integrálni és fejleszteni. Tisztelt képviselő úr, csak e három feladatra nincs egy peták sem betervezve a költségvetésbe! Hiszen a fizetés rendezése ugye, nem az, hogy elérik végre a bérbeállási szintjüket a fegyveres állomány dolgozói. Más fizetésrendezésről nincs szó, nincs is a költségvetésben.
Az integráció kérdésköre azt jelenti, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a honvéd vezérkar integrálódik. Mind a két szervezetnek megnövelték a költségvetését, központosított költségvetést kap mind a kettő, nincsen külön-külön e feladatokra elkülönítve pénz. A fejlesztések tekintetében nyilvánvalóan nem arra gondol a képviselő úr, hogy a NATO fejlesztési programjához fogunk hozzájárulni néhány millióval - más érdemi fejlesztés pedig a költségvetésben nem szerepel.
No, ezt kérjük számon, ezt említjük föl önöknek, és még egyszer mondom, azért hibáztunk, mert valóban elhittük, hogy ezeket az ígéreteiket teljesíteni fogják. Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés