DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Osztom a frakcióvezető úr szavait, hiszen a leköszönő tagok szerepe - túlzás nélkül állíthatjuk - kiemelkedő jelentőségű volt az elmúlt kilenc évben. Hallhattunk a képviselő úrtól példákat arra, hogy az Alkotmánybíróság az elmúlt egy évtizedben milyen sorsdöntő kérdésekben, milyen lényeges alkotmányértelmezési kérdésekben mutatott példát, és milyen különböző ügyekben fogalmazta meg az alkotmányértelmezést és a majdani magyar alkotmánynak adott iránymutatást.
Hol ilyen, hol olyan irányokból illették - akár hangos ovációval, akár rosszalló kritikával - az Alkotmánybíróság egyes döntéseit az elmúlt kilenc évben; egy azonban bizonyos volt: míg a lelkesen éljenzők vagy a rosszalló bírálók mindig is különböző politikai nézeteket és eszmeáramlatokat képviseltek, addig a testület valóban a semlegesség helyzetét el tudta fogadtatni. Ez a semleges és kikezdhetetlen magatartás vezetett oda, hogy ma már az Alkotmánybíróságot minden felelős politikai erő a magyar jogélet megkerülhetetlen alfájának és ómegájának tekinti. Ez a testület vezető szerepet vívott ki a rendszerváltozás utáni magyar alkotmányosság kiépítésében, és méltán tartják számon úgy, mint Európa egyik legfelkészültebb és legkiemelkedőbb iránymutatásokat adó Alkotmánybíróságát.
A kormány nevében megköszönöm a leköszönő elnök úrnak, Sólyom Lászlónak és az Alkotmánybíróság két tagjának, Ádám Antalnak és Kilényi Géza professzor uraknak a munkáját. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés